Kamala Harris portré

Közélet 2024.10.07. Farkas Jázmin

Kamala Harris. Joe Biden alelnöke. Az első női alelnök. Az első fekete alelnök. Az első bevándorló szülőkkel rendelkező alelnök. Az első dél-ázsiai származású alelnök. Az Amerikai Egyesült Államok demokrata elnökjelöltje.

„Mindig is indiai származású volt…”

A nyáron napvilágot látott az az interjú részlet, melyben Donald Trump a fekete bőrű újságírók chicagói találkozóján egy riporternek azt állítja, hogy Kamala indiai származású. Ebben nem tévedett, hiszen az elnökjelöltnő édesanyja tényleg Indiából vándorolt be, hogy a Berkeley egyetemen tanulhasson, azonban arról elfeledkezett az exelnök, hogy attól, hogy valaki indiai felmenőkkel rendelkezik, lehet jelen esetben fekete is, ha az édesapja afrikai származású. Donald Trump a fentebb látható idézetet így folytatta:

„…és csak az indiai örökséget népszerűsítette. Nem tudtam, hogy fekete, egészen néhány évvel ezelőttig, amikor történetesen fekete lett, és most azt akarja, hogy feketeként ismerjék. Szóval nem tudom, vajon indiai vagy fekete? Én bármelyiket tiszteletben tartom, de ő nyilvánvalóan nem, mert végig indiai volt, aztán hirtelen fordulatot vett, és fekete lett.”

Kamala Harris két, a területén kimagasló szülővel nőtt fel. Anyja endokrinológus, negyven évnyi kutatómunkával a háta mögött, apja pedig az első fekete származású kutató-oktató volt a Stanford Egyetemen, aki megkapta azt a kitüntetést, hogy állandó professzorként tevékenykedhetett, azaz jogilag elbocsáthatatlan lett. A szülei válása után édesanyjával és testvérével együtt Kanadába, Montrealba költöztek, azonban az egyetemet újra az USA-ban végezte a Howard Egyetemen, ahol politikatudomány és közgazdaságtani diplomát szerzett.

Harris már ekkor sem titkolta, hogy részben afrikai származású, hiszen ez az egyetem múltját tekintve igen népszerű az afroamerikai diákok számára, illetve egy fekete diákegyesületbe is csatlakozott. Ezután a Kaliforniai Egyetem Hastings College of Law iskolájába járt, ahol a Fekete Joghallgatók Egyesületét vezette. Jogi diplomáját 1989-ben szerezte.

Jogi karrierje

Kamala ezután is folytatta az újabbnál újabb címek bezsebelését. 1990-ben Alameda megyében kerületi ügyészként alkalmazták. 1994-ben a Kaliforniai Közgyűlés elnöke kinevezte, hogy tagja legyen a Munkanélküli-biztosítási Fellebbviteli Tanácsnak, majd a Kaliforniai Orvosi Segítségnyújtási Bizottságnak. Sok kritika érte azért, mert ekkoriban Willie Brown-nal alkottak egy párt, aki a közgyűlés elnöke volt. Ezt követően San Fransico-ban kezdett el kerületi ügyészként dolgozni, majd a Munka Bűnügyi Osztályt vezette, ahol legfőképpen emberölési, betörési és szexuális zaklatási ügyekkel foglalatoskodott. Szintén ebben városban a városházán a Család-és Gyermekszolgálati Osztályt vezette. 2011-ben visszatért Kaliforniába, ahol főügyész lett, az első nő és az első fekete, aki ezt a címet birtokolhatta. 

Politikai karrier

2016-ban ő vált minden idők második fekete női szenátorává, akit Kalifornia választott. Igazi ismertségét a szenátusban végzett meghallgatásokon nyújtott szerepvállalásával vívta ki magának, Jeff Sessions, igazságügyi miniszter és Brett Kavanaugh, főbírójelölt ellen. Kamala ezen szóváltások alkalmával remekül kamatoztatta a jogi szférában szerzett tapasztalatait, így kérdéseivel kellemetlen helyzetbe tudta hozni az előbbiekben említett Trump-hoz közeli férfiakat. 

2019-ben bejelentette, hogy indul a Demokrata Párt elnökjelölti pozíciójáért, többek között Biden ellen. Sokak már ekkor Harris-t tartották esélyesnek, azonban nem voltak elég határozott politikai nézetei, így elveszett a többi jelölt között. Egy nagy pillanat mégis az ő nevéhez fűződik. A demokrata jelöltek első vitáján Joe Biden-t támadta, amiért a ma már elnök, a szenátori évei alatt ellenezte a buszoztatást.

A buszoztatás egy olyan program volt, ahol az integritást segítették elő azzal, hogy színesbőrű gyereket vittek iskolába busszal, olyan intézményekbe, ahol nagyon nagy részt fehérbőrű diákok tanultak.

Kamala következő mondata után több szakértő is úgy gondolta, ez volt az utolsó döfés Biden-nek:

„Volt egy kaliforniai kislány, aki tagja volt a második osztálynak, amit integráltak, és minden nap buszoztatták az iskolába. Az a kislány én voltam.”

Végül Biden lett a demokrata jelölt és mint már tudjuk az USA elnöke is, azonban különösnek tűnhet, hogy mindezek után Kamala-t választotta alelnöknek. Beau Biden, Joe Biden fia szintén főügyészként tevékenykedett, amikor annak idején Kamala, így sokat dolgoztak együtt. Joe Biden a már elhunyt fián keresztül ismerte meg Harris-t. 

Biden az egyik elnökjelölti vitán megígérte, hogy női alelnököt fog választani. Nem tudhatjuk, hogy itt már tudta, hogy Kamala Harris-t szeretné felkérni, vagy csak a későbbiekben körvonalazódott ez benne, azonban biztosan fontos szempont lehetett ezenkívül az is, hogy Harris fiatalabb, tanult, és a nyári Black Lives Matter tüntetések után, a színesbőrűek egyenlőségének kérdése miatt, a politikában való megjelenésük arányosságával egyetemben, az alelnök kulturális sokszínűsége is szimpatikus lehetett a szavazóknak.

Egyedül a pályán

Alelnöksége kezdetén Mexikóval és néhány közép-amerikai országgal való diplomáciai kapcsolatokon dolgozott, ahol a migráció legfőbb kiváltó okaira és megoldásaira kereste a választ. Az első interjúja alkalmával nem sikerült az előtte megismert vitakészségeit prezentálnia, ahol az is kiderült, hogy nem járt a határnál. A beszélgetés után kerülte a médiaszereplést, azonban 2022-ben a Roe v. Wade abortuszellenes törvény kapcsán megtalálta újra a hangját és végre a szerepét. A Fehér Ház szóvivőjévé vált ebben az ügyben, és ez indította el őt azon a pályán, amin azóta is jár. Azóta látogatja az ország különböző részeit és kisebb előadásokat tart gazdaságról, diákhitel eltörlésről, klímahelyzetről.

Joe Biden miután a nyáron bejelentette, hogy visszavonul a jelenlegi elnöki ciklusa után, ő maga és a Demokrata Párt is Harris-t támogatja a Donald Trump elleni elnökjelölti küzdelemben. Támogatói között van Billie Eilish és testvére Finneas, a volt elnök Barack Obama és Michelle Obama, John Legend és Chrissy Teigen, Charli XCX, George Clooney, Megan Thee Stallion, Stevie Wonder és Taylor Swift. Az utóbbi előadónőről AI képek hirdették, hogy Trump-ot támogatja, mivel ez nem volt igaz, ő inkább hivatalosan is bejelentette, hogy a Harris-Walz párosra fog szavazni.

Mi lesz ezután?

Jelenleg Kamala egyik legfontosabb teendője az, hogy politikai üzenetet kovácsoljon, hiszen legutóbb pont ez jelentette a vesztét. Július 23-án wisconsini beszédében megalkotta az azóta az egyik tételmondatává vált kifejezést: „We are not going back.” Ezután megjelent a kampányvideója is, melyben Beyoncé Freedom című slágerét felhasználva a freedom, azaz, a szabadság kifejezés került középpontba. Említést tesz benne a legfőbb ügyekről, a nők reproduktív jogairól, a gyermekszegénység megszüntetéséről, az egészségügyi ellátás költségeiről és a bérek összehangolásáról is. 

Az Amerikai Egyesült Államok elnökválasztása november 5-én lesz.