A kivételes gyermekkori intelligencia – Egy koraérett elme visszaemlékezései

Gyermekként sokan kívántuk, hogy bár zsenik lennénk, hogy ne kelljen tanulnunk. Vajon tényleg ilyen egyszerű egy tehetséges fiatal élete? Az intellektuális kiválóság ugyanis nem mindig jelent könnyű utat: az elvárások és a figyelem idővel megterhelővé válhatnak. Olyannyira, hogy interjúalanyunk, akit társai kivételesen tehetségesnek tartottak, csak anonim módon vállalta, hogy mesél gyermekkori tapasztalatairól. Beszélgetésünk során igyekeztünk választ találni arra, hogy utolérhető-e egy gyermekkori tehetség, ki tud-e égni egy zseni, vagy éppen arra, hogy miért magyarázzuk sokszor a sikertelenséget tehetségtelenséggel. Tekintsünk bele egy érdekes elme útjába!

Egyetértenél azzal, hogy gyermekként a társaidhoz képest zseni voltál?

A tehetségesség rendkívül összetett fogalom. Nem lehet egyszerűen azt mondani valakire, hogy tehetségesebb a társainál. Én úgy vélem, hogy a tehetségesség azon múlik, mennyire képes valaki saját, egyedi tanulási stratégiákat kialakítani. Ebből adódóan észreveheted, hogy bizonyos feladatokat gyorsabban és könnyebben oldasz meg, mint a társaid – nem feltétlenül azért, mert veleszületett tehetséged van, hanem mert többet foglalkozol az adott témával. Az ilyen jellegű ‘zseniség’ azonban múlandó lehet. A természettudományokban számtalan módon lehet megoldani egy problémát, így, ami általános vagy középiskolában kivételesnek számított, az az egyetemen már nem biztos, hogy működik. A tehetségesség másik kulcsa pedig az, hogy mennyi energiát fektetünk egy adott témába. Én például már korán nehezebb matematikai anyagokkal foglalkoztam, mint a társaim, így 5-6. osztálytól kezdve már nem vettem részt a matematikaórákon, mert az iskolában nem tudtak újat mutatni. Ez egészen 10. osztályig elkísért, amikor hirtelen én lettem az osztály egyik leggyengébben teljesítő diákja matematikából. Ekkor kezdtem el újra önállóan leülni, és elejétől a végéig átolvasni néhány matematika tankönyvet. Ez a tapasztalat segített abban, hogy most az egyetemen két szemeszterrel korábban végezzem el a kötelező matematikát. Mindezt úgy sikerült elérnem, hogy önállóan tanultam, így gyorsabban haladtam, mint a többiek. Valóban vannak olyanok, akiknek már korán megvan az adottságuk egy területhez, de ez nem döntő. Kitartó munkával és tanulással bárki elsajátíthatja a szükséges gondolkodásmódot – csak meg kell találni azt a módszert, amellyel megértheted az anyagot.

Hogyan lehet elkerülni, hogy egy zseni kiégjen?

Azt vettem észre, hogy sok gyermek, akit zseninek tartanak, túl könnyűnek találja az adott tárgyat, ezért nem szívesen foglalkozik vele, és végül kiég. Ennek az lehet az ellenszere, hogy belekóstol egy olyan területbe, ami számára ismeretlen. Sok ismerősöm, akit zseninek tartottak egy bizonyos területen, nem mert más témákba belevágni, mert félt, hogy abban nem lesz olyan sikeres. Pedig ahhoz, hogy előrelépjen, elengedhetetlen, hogy új dolgokat tanuljon. Én például vállalkozást tervezek indítani, bár sosem értettem hozzá. Ez lényegtelen, mert idővel, tanulással, munkával és kitartással ugyanolyan sikeres lehetek, mint akinek előnye volt. 

Előbb-utóbb mindenkinek kell olyan területekkel foglalkoznia, amelyekben még nem jártas. Sok gyermekkori zseni azért ég ki, mert egészen az egyetemig túl könnyűnek találja a matematikát, majd ott hirtelen rájön, hogy már nincs előnye. Ekkor szembesül azzal, hogy nem foglalkozott más témákkal, és ez hátrányt jelent számára. A jó hír viszont az, hogy ilyenkor is meg lehet ragadni egy könyvet, és el lehet kezdeni tanulni azt, amiben hiányosságai vannak. Ha valaki nem teszi ezt meg, könnyen megeshet, hogy csak egy középszerű matematikus lesz belőle, mert sem a matematika tudását nem tudta tökéletesre fejleszteni, se nem mert más területekkel foglalkozni.

Milyen előnyeit és hátrányait tapasztaltad annak, hogy angolból olyan feladatokat kaptál, amelyek különböztek a többiekétől? Hogyan élted meg, hogy sokszor nem csatlakozhattál be a közös tanórába?

Már az általános iskola megkezdése előtt is volt egy családi ismerősünk, akivel kizárólag angolul beszélgettem. Az, hogy külön feladatokat kaptam angolból, valószínűleg azért történt, mert az órákon már nem tudtak újat mutatni. Engem különösebben nem zavart, ha egy-egy órán nem vettem részt a közös tevékenységekben. Gyerekként csak örültem, hogy nem kellett olyan feladatokat csinálnom, amik untattak. Volt más osztálytársam is, aki hasonlóan jól beszélt angolul, de ő nem kért nehezebb feladatokat. Én azért tettem így, mert valóban tanulni akartam. A többiek pedig azért nem kértek, mert szerették, hogy nem kell megerőltetniük magukat.

Szerinted a szüleid nevelési stratégiái miatt jártál kiskorodtól kezdve előrébb, mint az osztálytársaid, vagy a magad döntése okán kezdtél el olyasmivel foglalkozni, amit a társadalom nem várt el egy veled egykorú gyermektől?

Részben igen, részben nem. A szüleim arra neveltek, hogy ha valami felkelti az érdeklődésemet, akkor bátran nézzek utána, és merjek önállóan tanulni. Nem akartak rám erőltetni egy konkrét irányt. Édesanyám olasz-spanyol szakos tanárnő, én pedig jelenleg kémiát és fizikát tanulok, így nincs közvetlen kötődése a szakterületemhez. Mindössze annyit tett, hogy korán megismertette velem ezeket a tudományokat, és bátorított, hogy ha kérdésem van, tegyem fel őket. Ő mindig készségesen utánanézett a válaszoknak. Később viszont arra ösztönzött, hogy próbáljak önállóan válaszokat találni. Innentől kezdve a saját érdeklődésem irányította, hogy mivel foglalkozom. Édesanyukám ugyanakkor azt javasolta, hogy inkább angol nyelvű videókat nézzek, mert abból többet tanulhatok. Ezt a tanácsot megfogadtam, és könnyedén megtanultam angolul.

Milyen érzés volt második osztályosként egy olyan közösségben lenni, ahol idősebb gyerekek vettek körül, miközben tudtad, hogy intellektuálisan előrébb jársz náluk?

Ez részben attól függ, milyen környezetben nőttél fel. Én mindig nálam egy évvel idősebbek között voltam, így sosem volt velem egyidős vagy nálam fiatalabb barátom. Ez azonban sosem okozott problémát számomra, mert ebben a közegben szocializálódtam. Sosem éreztem magam fiatalabbnak a társaimnál. Korábban sakkoztam is, ahol gyakran előfordul, hogy egy 20 éves sakkmester egy versenyen egy 9 éves ellenféllel kerül szembe, aki villámgyorsan legyőzi őt. Ebben a sportban is látszik, hogy az életkor nem meghatározó, mert ha valaki 20 évesen kezd játszani, 21 évesen hátrébb járhat, mint egy fiatalabb, aki gyerekként kezdte. Az egész azon múlik, ki mikor kezd el foglalkozni valamivel. Az angol nyelvtanulásnál is hasonló volt a helyzet. Bár előrébb jártam, mint a többiek, ez nem tudatosult bennem, mert nem érdekelt, hol tartanak mások. Nem versenyként éltem meg.

Hogyan kezelted ezt a fajta figyelmet?

Valóban éreztem, hogy több figyelem irányul rám, mint a társaimra. Ezt negatívumként éltem meg, mert nem láttam rá különösebb okot. Mindenkinek megvan a maga erőssége, a terület, amiben jó. Ha valaki még nem talált rá, akkor is három év kemény munkával elérhet a legmagasabb szintekre. Sajnos ezt a három évet kevesen tudják végigcsinálni, így csak nagyon kevesen jutnak el a csúcsra. Pedig, ha valaki kitartó, ugyanoda érhet, mint az, akit tehetségesnek hívnak. Pont emiatt nem éreztem úgy, hogy különleges figyelem járna nekem.

Gondoltál már arra gyerekként, hogy milyen lehet a többiek szemében zseninek lenni?

Természetesen. Szerintem ez az egész egyik legnegatívabb oldala: az alaptalan irigység. Ráadásul nem azért irigykedtek rám, mert ténylegesen többet dolgoztam volna, hanem mert elhitették velük, hogy így van. Emellett azt is sokan gondolták, hogy bizonyos tantárgyak nekem könnyen mentek, és nem kellett külön energiát fektetnem a tanulásba. Ez egyáltalán nem így történt, hiszen senki sem lehet zseni úgy, hogy nem tesz erőfeszítéseket. Visszatekintve realizáltam, hogy minden befektetett energia kérdése.

Szeretted, ha az intellektuális fölényed alapján különböztettek meg téged a többi gyermektől, vagy jobban szeretted volna, ha más személyiségjegyeid alapján azonosítanak?

Én sosem vágytam figyelemre. Más kérdés, hogy vannak olyan céljaim az életben, hogy valamilyen pozitív eredmény révén beírjam magam a történelembe. Ugyanakkor mindig is ugyanolyan ember voltam, mint bárki más – azzal a különbséggel, hogy képes vagyok több energiát fektetni bizonyos dolgokba, és kitartóbban dolgozni, mint mások. Például Richard Feynman Nobel-díjas fizikust sem tartották gyermekként tehetségesnek fizikából. Később viszont kitartóan dolgozott, és sikeres lett. Például a kvantumfizika rendkívül bonyolult terület, és Feynman szerint senki sem született úgy, hogy érti. Csak úgy lehet elsajátítani, hogy leülsz és dolgozol. Így idővel azt veheted észre, hogy már érted. Én is úgy szeretnék fennmaradni, mint valaki, aki megdolgozott a sikeréért, és mint valaki, aki megkapta, amiért dolgozott.

Hogyan és mikor jöttél rá, hogy te intellektuális fölényt élvezel a kortársaidhoz képest, ha egyáltalán így gondoltad?

Nem gondoltam így, mert nincs olyan, hogy általános intelligenciai fölény, inkább különböző területek vannak. Fizikában, kémiában és biológiában előrébb járok, mint sokan mások, de tudom, hogy a biológiával nem fogok annyit foglalkozni, így abban előbb-utóbb meg fognak előzni – és ez rendben van, hiszen azzal nekem nincs célom. Fizikában is vannak olyan témák, amelyekben mások előttem járnak, de a fizika egyes területein én is előttük vagyok. A megoldás nem az, hogy versenyre kelünk egymással, hanem az, hogy együtt tanulunk, és segítjük egymást. Még mindig van olyan téma, amelyben sokkal előrébb járok, mint a többiek, de az egyetemi évekre már mindenki talál olyan területet, amelyben tehetségesebb, mint mások. Ha valakinek még nincs ilyen, az egyetem végére úgyis lesz.

Mit gondolsz, a tehetségtelenséget gyakran használják a sikertelenség magyarázataként?

Sokan keresik a kifogásokat arra, miért nem sikeresek. A legkönnyebb dolog azt mondani, hogy ‘nincs tehetségem semmihez.’ Nem mondhatod, hogy nincs tehetséged valamihez, mert ha energiát fektetsz bele, előbb-utóbb elérheted, amit akarsz. Az egyik legfontosabb dolog az életben, hogy megtaláld, mit akarsz csinálni, és azért dolgozz. Ha nem tudod, mi az, akkor dolgozz azon, hogy megtaláld. Például, ha nem vagy biztos benne, hogy a természettudományok melyik ágával szeretnél foglalkozni, vegyél fel minél több különböző tárgyat az egyetemen, hogy kiderítsd, mi érdekel igazán. Lehet, hogy kezdetben hátrányban leszel azokkal szemben, akik már korábban tudták, merre akarnak haladni, de intenzív munkával behozhatod ezt a hátrányt. Én is most tervezek belekezdeni egy vállalkozásba, pedig főként fizikai és kémiai tudásom van. Viszont ez nem probléma, mert nem félek új dolgokat tanulni. Általános és középiskolás korban még nem feltétlenül jelent problémát, ha nem tudod, mi érdekel, de az egyetemre már érdemes úgy belépni, hogy nagyjából tisztában vagy azzal, milyen irányba szeretnél haladni. Bár még az sem tragédia, ha szerzel egy diplomát, majd később módosítasz a terveiden, hiszen a legtöbb állás nem azon alapul, amit egyetemen tanulsz. Azonban fontos, hogy az egyetemen ne csak az órákra koncentrálj, hanem keress gyakorlati lehetőségeket, csatlakozz klubokhoz, diákszervezetekhez, öntevékeny körökhöz, mert ezek során szerezheted meg az igazi, használható tudást. Én élvezem a fizikát és a kémiát, de az, hogy tudom, hogyan gurul le egy labda a hegyről, nem lesz hasznos a mindennapi életben. Viszont a fizika olyan gondolkodásmódot ad, amit bárhol alkalmazhatok. Vegyük például a kvantitatív analízist – az üzletemberek a Wall Street-en ezzel próbálják megjósolni a részvényárak alakulását. Így nem azok a legsikeresebbek ebben, akik pénzügyet tanultak, hanem azok, akiknek fizikai gondolkodásmódja van. Tehát a gyakorlati tudás és a logikus gondolkodás sokkal fontosabb a sikerhez, mint a tananyag.

Milyen tanácsot adnál a fiatalabb énednek vagy más gyerekeknek, akik szintén korán szembesülnek a zsenitudattal?

A fiatalabb énemnek egyetlen egyszerű mondatot mondanék: Csinálj mindent pontosan így tovább. Vagy talán még ezt sem mondanám neki. Hiszen bármi is történjen, mindig a gyerekkori céljaimért küzdenék. Az út, amit bejártam, kulcsfontosságú volt a gondolkodásom fejlődésében. Persze, nem állítom, hogy az életem csupa pozitív élményből állt. Voltak kudarcok is bőven, de ezek formáltak azzá az emberré, aki ma vagyok. Így nem mondanék semmit a fiatalabb önmagamnak, mert azzal megváltoztatnám az utat, amit bejártam.

Más tehetséges gyerekeknek pedig annyit tanácsolnék: Csak csináld tovább, amit csinálsz! Ne hagyd, hogy mások véleménye határozza meg, hogy mi lesz belőled. Az, hogy mások zseninek tartanak, nem számít, mert te is találkozni fogsz más zsenikkel, és tudod, hogy a zsenialitás nem egy egyszerűen meghatározható dolog. A tanácsom tehát: Csak így tovább!

Intellektuális értelemben hasonlóképpen szeretnéd majd nevelni a gyermekeidet, ahogy azt a szüleid tették?

Engem valójában csak arra tanítottak meg, hogyan tanuljak meg tanulni. A családomban senkinek sem volt köze a fizikához vagy a kémiához, de ez nem számított, mert azt az alapvető készséget adták át, hogy bármit meg tudjak tanulni. Ezt a szemléletet mindenképp tovább fogom adni a gyerekemnek is. A szüleim egyetlen dolgot sajnáltak: hogy egy idő után már nem tudtak segíteni a természettudományos tantárgyakban. Viszont, ha a gyerekem érdeklődne majd a természettudományok iránt, én sokkal mélyebben és részletesebben tudom majd támogatni őt ebben, mint ahogy az én szüleim tették. Így a fontos mentalitás átadásánál talán még többet is tudok majd nyújtani a gyermekeimnek.