Felfedezések a tudat dzsungelében, avagy az elme határainak feltérképezése
Technika
Manapság már számos eszközünk van az emberi elme határainak kutatására, amely sok kérdést felvet. Vajon valóban túlértékeljük az elménket, miközben a psziché rejtett kapacitásai elkerülik a figyelmünket? Hogyan érhetjük el elméleti maximumunkat? Miképpen kerülhetjük el a visszafejlődést? Miként dolgozza fel az agyunk a valóságot és az álomvilágot? Miért lehet az, hogy a valódi akadályt nem a képességeink, hanem a hajlandóságunk mértéke jelenti? Cikkünk során ezekre az izgalmas kérdésekre keressük a választ.
Az elme és a psziché
A védikus bölcselet szerint a világegyetem nem csupán anyagi természetű dolgokból áll, hanem finomabb, mentális szövedékből is, amelynek egyik alapvető eleme az elme. A magyar nyelvben az elme egyszerre jelenti az észt, értelmet, valamint az emberi gondolkodást. Ugyanakkor talán kissé túlértékeljük és túlértelmezzük ezt a szellemi szervünket. Hiszen valójában kizárólag az értelemhez kapcsolódik. Azonban létezik egy másik szellemi szervünk is, amely a művészetekhez, a szépséghez és az igazsághoz is hozzáférést nyújt. Ez a psziché, amely az elméhez képest egy messzemenőkig alulértékelt szellemi szerv. A benned felmerülő gondolatok sem feltétlenül az elméd szüleményei, hiszen mások is gondolhattak már korábban ugyanarra. Vagyis a szellem nem hozzád tartozik, hanem te tartozol hozzá, így az élmény nem kizárólagos. A szellem valójában az idő és a természet felett lebeg. Ebben a szellemi szférában az ember az elméje és a pszichéje segítségével tájékozódik. Azonban míg az elme korlátolt, a psziché sokkal szélesebb körben érzékel és értelmez.
A gátló álom
Amikor álmaink nem valós elemekből állnak, felismerhetjük, hogy álmodunk, így befolyásolhatjuk őket – ezt hívjuk tudatos álomnak. Ám ha tudatosul bennünk, hogy álmodunk, a pszichénk azonnal reagál, és megpróbálja „elvágni a képet.” Ilyenkor átvált egy olyan álomra, ami kicselezhetetlenül intenzív élményt nyújt. Ezáltal gyorsan elfelejtjük, hogy álmodunk. A cél az, hogy teljesen átvegye az irányítást éberségünk és figyelmünk felett, illetve megrémítsen minket. Például amikor álmunkban valaki másnak képzeljük magunkat, gyakran nem tudjuk megállapítani, valóban azok vagyunk-e, akinek hisszük magunkat. Álmainkban olyan emlékek és gondolatok is felszínre törhetnek, amiket ébren már rég elfelejtettünk. Olyan, mintha egy hatalmas szekrény fiókjaiban lennének elrejtve, de nem lenne hozzá tartalomjegyzékünk. Viszont, ha valami emlékeztet rájuk, hirtelen előbukkanhatnak. Egy ismerős illat is feloldhat egy fiókba zárt emléket. Ezt hívják Prousti-memóriának. Ilyenkor az illat hatására egy kép formájában újra megjelenhetnek előttünk elfeledett emlékeink.
Az agyméret
Az agyunk, amely majdnem 1,5 kg súlyú, azért maradt ilyen méretes, mert intenzíven igénybe vesszük. Vagyis nem igaz az a legenda, hogy csupán két százalékát használjuk, hiszen a szervezet nem tart fenn semmilyen luxust, csak olyat, amit aktívan használ. A két százalék csupán arra utal, hogy a hétköznapi, tudatos gondolkodásunk ennyit foglal le, de valójában hatalmas mennyiségű munka zajlik a háttérben, amit nem is érzékelünk. Ide tartozik az egyensúlyozás, az arcmimika és gesztusok értelmezése, az érzelmi reakciók feldolgozása, valamint az intuitív szellemi funkciók is. Elmekapacitásunk azonban más területekre is kiterjed. Hiszen az agy folyamatosan értelmezi a körülöttünk lévő világ zajait, jeleit, fényeit, mozgásait is, és gyakran több dologra is figyel egyszerre. Például amikor valakivel beszélgetsz, akkor is feldolgozod a környezeted ingereit. Ugyanakkor az agyméret nincs közvetlen hatással az agy feldolgozási képességeire. Ennek ellenére az emberi agy mérete a négyszeresére nőtt, mióta különváltunk a csimpánzoktól. Bár érdekes módon, a legutóbbi jégkorszak óta csökken a térfogata.
Az emberi elme maximuma
Amikor az emberi elme jelenlegi csúcsáról beszélünk, vagyis arról, hogy kik azok, akik valóban teljes mértékben hozzáférnek szellemi potenciáljukhoz, akkor valójában nagyon kevés emberről van szó. Hiszen sokszor csak egyetlen személy képes megoldani egy évtizedek óta megoldatlan matematikai paradoxont, vagy éppen megfogalmazni egy elméletet a láthatatlan világ erőviszonyairól. Néha ezeket csak a személy halála után igazolják, mert ő volt az, aki szellemi maximumot ért el, így messze megelőzte korát. Az emberiség fejlődése során végül utolérjük őt, és az általa elért szint később az átlag szintjévé válik. Gyakran a jómódú családok sokdiplomás gyermekeiből kerülnek ki azok, akik ilyen szintű gondolkodásra képesek, mivel a jólét lehetőséget teremt arra, hogy elméjük olyan területekre kalandozzon, amelyek a mindennapi munkát végzők számára elérhetetlenek vagy felfoghatatlanok. Ugyanakkor önmagában a kiemelkedő tehetségek felfedezése nem biztosítja az átlagos szint emelkedését.
Hajlandóság és képesség
Kizárólag rajtad múlik, hogy fejleszted-e elmédet. Ugyanis a hajlandóság hiánya sokkal nagyobb akadály, mint a képességek hiánya. Ez hasonló ahhoz, mint amikor fizikai edzést végezünk. Tudjuk, hogy az ember képes 10 méterre is elugrani, de ehhez rengeteg edzés és elszántság szükséges. Ha valaki csak a fizikai teljesítményére koncentrál, elképesztő eredményeket érhet el. Ugyanez igaz a szellemi fejlődésre is, csak gyakran nincs motivációnk arra, hogy feljebb lépjünk az átlagos szintről. A motiváció hiánya mellett számos más erő is megtörheti a hajlandóságunkat. Például a sikerélmények hiánya, a kudarcélmények, a szégyenérzettől való félelem, vagy az, hogy a korábbi negatív tapasztalataid okán riasztónak találod a tanulást.
A leépülés
Ahhoz, hogy elmédet formában tartsd, időnként olyan feladatokat kell végezned, amelyek problémamegoldó képességet igényelnek. A tanulás is segíthet ebben, de ez egy bizonyos ponton túl luxussá válik, különösen, ha már van egy biztos megélhetést nyújtó munkád. Tehát az elme frissen tartásához szándék és elhatározás szükséges, illetve uralnod kell bizonyos érzelmeket és ösztönöket. Ehhez pedig rengeteg türelem kell.
Források:
