Háborúban, betegségben, mi a legnagyobb kincsünk?

A kiállítás a világ legjelentősebb sajtó- és dokumentarista fotóit mutatja be, amelyeket egy nemzetközi, független zsűri választott ki. Majdnem 4000 fotós, 130 országból, több mit 60 000 fényképet küldött be a pályázatra, melyekből a zsűri 31 fotóst választott ki, akik 24 országot képviselnek, többek között Palesztinát, Venezuelát, Iránt vagy Azerbajdzsánt. A kísérő kiállítás neve ON THE SPOT, mely magyarul: „a helyszínen”. A témába vágó kísérő a világ érdekes konfliktusaira és a természeti környezetünkre fókuszál. A MŰHELY csapata szeptember 26-án, csütörtök délben látogatott el a kiállításra, amelyen a délidő ellenére 20-30 látogató csodálta a különleges sajtófotókat és ismerte meg lebilincselő háttértörténetüket.

Rögtön a bejárattal szemben egy érdekes képpáros fogad minket. A Küzdeni, nem elsüllyedni című kép egy férfi és unokája küzdelmét mutatja be az emelkedő tengerszinttel szemben. Mindkettőjük nyaka körül növények húzódnak, mely a problémájuk fojtogató hatását szimbolizálhatja. Meztelen felsőtestük pedig a bajjal szembeni védtelenségükre utalhat. A férfi azonban ki nem engedné karjai közül unokáját, vállalva ezzel a lány fizikai terhét, miközben a víz emelkedik körülöttük. Arcukon ugyanakkor a pánik legapróbb jele sem látható. Mintha egyszerűen beletörődtek volna helyzetükbe. Ehhez igazodik a víz békessége is. Hisz a hátuk mögött még kirajzolódik a partvonal. Addig, amíg ez így van, a két hajpántos harcos küzdeni fog. A kép hátoldalán lévő fotó, mely szabadon szálló színes lepkéket ábrázol, hatalmas kontrasztban van az előbb vázoltakkal. A fotó napsütéses időt, zöldellő jegenyefenyőket jelenít meg. A kép láttán az az érzésünk, hogy a többtucatnyi ugyanolyan pille, akik talán mind különböző egyéniségek, a természet különös csodái.

A Túlélők című kép egy megerőszakolt anyukát ábrázol, kinek arcát egy piros virág takarja. A nő még nem merte elmondani történetét a gyermekeinek. Így az arcát fedő növény az igazság elfedését is jelentheti, illetve művészeti kontextusban akár a meggyalázott nemi szervére is utalhat. A hölgy egy szoros takaró ölelésében jelenik meg, illetve a virágot tartó karján hosszú ujjú, szorosan gombolt pulcsi villan meg. Mindez kényszerzubbonyként jelképezheti a trauma és a titkolózás szorongató hatását.

A Valim-babena képsorozat egy demenciával élő idős férfit, annak lányát és unokáját jeleníti meg. A családtagjai bolondnak vélik a nagypapát. Egyedül a lánya állt ki mellette. A fotósorozat arra utal, hogy betegségben hatalmas kincs egy-egy támogató rokon. Az első képen mind a nagypapa, mind unokája elegáns ruhát visel. Ez a külső letisztultság kontrasztot képez a belső zavarral, illetve a hátuk mögött látható szegényes berendezéssel. A papa viszont láthatóan jól érzi magát tiszta, gyermeki lelkű unokájával. Az anya-lánya páros pedig mosolyog, pozitívan tekintenek nehéz helyzetükre. Az utolsó képen a férfi halat pucol, mely tevékenység sikerérzetet adhat számára, míg a lánya fizikailag és metaforikusan is mellette áll.

A Szívhúrok fotósorozat szintén a demencia nehézségeivel és a támogatók fontosságával foglalkozik. A képek azt sugallják, hogy a segítők azzal teszik a legjobbat, ha a beteg mellett vannak, de nem avatkoznak bele az életébe. A háttér itt egy átlagos nappali, mely arra céloz, hogy akár mi is lehetnénk egyik vagy másik oldalon. A képek a beteg egy értelmetlen, mégis jószándékú cselekedetét is ábrázolják. A férfi egymás után viszi a szardíniát segítőjének, mert tudja, hogy szereti, de hamar elfelejti, hogy korábban már hozott neki. Az utolsó fotón pedig a páciens mögött a falon gondozói, ahogy ő fogalmazott „angyalai” képei láthatóak. Hiszen számára ők jelentik a világ minden kincsét.

A peremen című sajtófotó aktuális témát dolgoz fel, ugyanis a Brahmaputra folyó menti árvízi védekezést mutatja be. Hasonlóan a jelenkori európai eseményekhez, civil munkások védő építményeit láthatjuk. A védekezési módszerük más, mint a mienk, hisz a képen ügyesen átgondolt fatákolmányokat láthatunk, mégis pont a logikus kivitelezettségben vonhatunk párhuzamot a jelen eseményekkel. Hogy honnan tudni, hogy civilekről van szó? A munkások mezítláb, szakadt öltözetben igyekeznek védeni falvaikat.

Az Afganisztán a szakadék szélén című fényképsorozat a háborús gazdasági nehézségeket ábrázolja. Az első képen mindenki ugyanolyan kanapén alszik a szabadban, tehát mindannyian ugyanabban a helyzetben vannak. Itt emberek, állatok együtt élnek, már-már az ő létszínvonalukon. A második kép egy menekült táborban élő családot mutat be. Az anyuka főz, igyekszik otthont teremteni az idegen környezetből. A fotók a katonákat is megjelenítik. Erős a kontraszt az ő professzionális felszerelésük és az előbb említett család tákolt főzőállványa között. Továbbá három sétáló menekültet is láthatunk, egy hosszú út elején, melynek végén a lemenő nap fénylik, jelképezve a gyenge fényt az út végén. A képsorozat utolsó elemén pedig a család mellett valami más is kinccsé válik. Egy alma. A gyermekek csodálkozó arccal tekintenek az anyjuk által magasba emelt gyümölcsre.

Az Egy apa fájdalma című kép is szívszorító fotó, mely egy földrengés okozta pusztítás után készült. Ezen egy apuka a romok alá szorult halott lánya kezét fogja. A kép sok mindent szimbolizálhat: a soha fel nem adást, a tehetetlenséget vagy a tárgyi, emberi, lelki veszteséget. A szerteszéjjel heverő személyes tárgyak pedig a biztonságos életük felborulását is jelképezheti, mely után két úton indulhatnak el a károsultak: feladják, vagy új életet teremtenek.

A nyertes fotó címe pedig: Egy palesztin nő magához öleli az unokahúga testét. A fénykép érdekessége, hogy bár arcokat nem láthatunk, mégis érződik, hogy a hölgy mély fájdalmat él át.

A két különdíjas felvételt Leon Neal és Mustafa Hassauna készítették. Neal fotója a Supernova fesztivál lerohanása után készült. Ezen egy katona pásztázza az ottmaradt személyes holmikat. Hisz a fotó készülte előtt még jókedv és élet volt a helyszínen, majd hirtelen a félelem és a halál vette át ezek helyét. Hassauna képe pedig egy romok közepén álló nőt ábrázol. Az omladékok majdhogynem a hölgyre dőlnek. A romok mögött húzódó füstfelhő pedig arra mutat rá, hogy a pusztulás nem csak a romba dőlésig tart, hanem utóhatása, füstje is van.

Mindezek azt sugallják, hogy háborúban, betegségben, környezeti katasztrófa esetén a támogatóink, segítőink, „angyalaink”, sorstársaink és családunk a legnagyobb kincseink.