Új világrend van születőben

Közélet 2024.11.16. Kátai Balázs

Október végén Oroszország biztosította a helyszínt a szokásos évi BRICS csúcstalálkozónak, ahol Putyin végre igazi globális államférfinek mutathatta magát a szankciók ellenére is. Nem vesztegette idejét, a kínai elnökkel tárgyaltak arról, miként tudnak egy, az Egyesült Államokat ellensúlyozó világrendet felállítani.

Mi az a BRICS?

A BRICS egy betűszó, amit 2001-ben egy Wall Streeti bankár alkotott meg, hogy könnyebben tudjon hivatkozni Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-afrika Köztársaság együttesére. Ekkor még nem beszélhettünk hivatalos együttműködésről, az első találkozót csak 2006-ban tartották az alapító államok. Ezt pedig az első hivatalos csúcstalálkozó követte 3 évvel később, 2009-ben. Közel 20 év után a szövetség bővítést hajtott végre, aminek értelmében meghívóval lehetett csatlakozni 2023-ban. Az őt ért megtiszteltetéssel nem minden állam élt: Argentína kormányváltásra hivatkozva utasította el a meghívást, valamint végül Szaúd-Arábia is visszakozott. Még ezek ellenére is az újonnan érkezőkkel együtt a szövetség magában tömöríti a világ népességének csaknem felét és kiegészítve a vásárlóerővel, a globális gazdasági teljesítmény 35%-át.

A csoporton belüli együttműködést nehezíti, hogy a tagállamokra nem jellemző egy egységes vallás. De kiütköznek az állam formájában lévő különbségek – demokrácia vagy sem –, a szegény és gazdagabb területek kiegyenlítetlensége és az USA-hoz köthető változatos viszonyok is. A tagállamok céljai sem egy irányba mutatnak, amik egy közös út kijelölését segítenék. India és Brazília inkább a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank megreformálását szorgalmazza, hogy azok jobban segítség a fejlődő országokat. Emellett inkább egy semleges területre vágynak, ahol egyensúlyt tudnak hozni Kína és az USA között. Ezzel szemben Kína, Oroszország és Irán nyíltan szembemegy az Egyesült Államokkal és a nyugat-európai országokkal, akár a gazdasági szankcióktól sem riadnának vissza.

Az idei résztvevők

A vendéglistán van Recep Tayyig Erdogan, így Törökország az első NATO-tagállam, ami érdeklődést mutat a szövetség felé. A csúcstalálkozón részt vett Antónia Guterres, az ENSZ főtitkára is. Ukrajna kifejezetten ellenezte a találkozót, mert szerintük Putyin arra használja az alkalmat, hogy azt bizonygassa, közel sem olyan rossz és gonosz, mint amilyen képet fest róla a Nyugat. 

A Nyugat kihívói

Putyin nem utazhat külföldre, mert a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki ellene. A tavalyi csúcstalálkozón, amit a Dél-afrikai Köztársaságban rendeztek, ezért nem is tudott megjelenni személyesen. Most viszont Oroszország volt a házigazda, és Putyin meg is ragadta az alkalmat, hogy igazi nagyhatalmú, nemzetközi államférfi képében tetszelegjen. Az idei csúcstalálkozót egyértelműen arra használta, hogy magát a régi világrend – ahol a nyugati hatalmak diktálnak – lerombolójaként és egy új – keleti államokat fajsúlyossá tevő – építőjeként mutassa. 

Hszi Csin-pinget egy orosz vadászgép kísérte egészen a leszállásig, a reptéren pedig vörös szőnyeges fogadtatásban részesült. A kínai elnököt díszőrség és népviseletbe öltözött nők várták, akik csak-csakot, egy tatár rágcsálnivalót kínáltak. A két vezetőnek ez a 4. személyes találkozója Ukrajna 2022-es lerohanása óta. 

Putyin beszédében kedves barátnak nevezte Hszi Csi-pinget, akivel a találkozó alkalmával megállapodtak, hogy a jövőben a két állam nagyobb energetikai együttműködésre törekszik. Már korábban is volt rá példa, hogy közös hadgyakorlatot tartottak az USA, Japán és Taiwan közelében, most még inkább célnak tűzték ki, hogy szorosabb védelmi és katonai kapcsolatokat alakítanak ki. Tárgyaltak a Kína és Oroszország közötti kereskedelem fokozásáról is, ami azért is gyümölcsöző a felek számára, mert Kína gazdasága éppen megtorpanni látszik, Oroszországot pedig elszigetelték a nemzetközi kereskedelmi vérkeringéstől miután megtámadta Ukrajnát. 

A tagállamok közötti könnyebb és szoros együttműködést segítendő, idén a csúcstalálkozó egyik fő témája egy, a SWIFT-hez hasonló globális fizetőrendszer építése volt, ami a tervek szerint BRICS Bridge névre hallgatna. Az új rendszer főként azért fontos, mert Oroszországot a szankciók részeként kizárták a SWIFT-ből és így nem tud nemzetközi tranzakciókat végrehajtani. Felmerült egy közös pénznem létrehozásának gondolata is, viszont kétséges, hogy kellően stabil lenne-e.

Azt, hogy az elképzelésekből mi valósul meg ténylegesen, sok tényező befolyásolja. Az együttműködést jelentősen nehezíti, hogy folyamatos rivalizálás van India és Kína között. Emellett általában jellemző, hogy semmi nem megy szembe Kína belpolitikai érdekeivel. Ez egészen addig lehetséges, amíg közös céljaik vannak Oroszországgal, ugyanis a két állam nagyjából azonos súlyú a szövetségen belül.