Michelisz és a többiek – karrierutak a túraautósport csúcskategóriájából

Sport 2024.11.26. Tóth Krisztián

Michelisz Norbert – az új évezred legsikeresebb magyar autóversenyzője – éveken keresztül a túraautós világbajnokságban (WTCC), majd annak átalakulása után a túraautós világkupában (WTCR) pallérozódhatott olyan nevek ellen, mint Yvan Muller vagy Gabriele Tarquini. A magyar versenyző idén reális eséllyel védhet címet a TCR World Tourban, ami kiváló ürügyet szolgáltat arra, hogy megvizsgáljuk milyen karriert futottak be Norbi egykori legnagyobb ellenfelei.

José Maria Lopez (argentin)

Lopez már akkor a legjobb versenyzők között volt számontartva, mikor 2013-ben a Weichers-Sport által szervízelt BMW-vel bemutatkozhatott a WTCC-ben. Korábbi F1-es tesztpilótaként mindenki tudta róla, hogy pokolian gyors és nem is kellett sokáig várni a sikerre. 2014-re szerződést kapott a gyári Citroentől, amit az argentin zsinórban három világbajnoki címmel hálált meg, így nem volt meglepetés, hogy 2017-től kezdve új kihívások után nézett. Néhány éven keresztül párhuzamosan versenyzett a formula-e-ben és a hosszútávú világbajnokságon (WEC). Előbbiben kiugró eredmény nélkül húzott le három szezont, a WEC-ben azonban Toyota gyári pilótaként világbajnoki címekig és a legendás le mans-i 24 órás verseny megnyeréséig jutott. Bár a csapat eredményein nem különösebben látszódott meg, az elmúlt pár évben valamelyest veszített Lopez a sebességéből, így az idei szezontól kezdve már nem a Toyota Hypercarjainak egyikét, hanem a WEC-ben újonnan megalakult LMGT3-as géposztályban szereplő Akkodis ASP Team egyik Lexusát vezeti.

Pepe Oriola (spanyol)

Az autósport egyik szomorú velejárója, hogy sokszor az anyagiak legalább ugyanakkora szerepet játszanak egy versenyző pályafutásában, mint az elért eredmények. Oriola esetében ez hatványozottan igaz, aki 2011-ben a sorozat valaha volt legfiatalabb versenyzőjeként érkezett meg a WTCC-be. A 2012-es szezon során öldöklő küzdelemben, éppen Michelisszel szemben maradt alul a privát VB címért folytatott küzdelemben, hogy aztán alig néhány hónappal később ő váljon a WTCC történetének legfiatalabb futamgyőztesévé. Az erős eredmények ellenére nem sikerült bent maradnia a VB körforgásában, így 2015-től kezdődően kénytelen volt más túraautós sorozatokban szerencsét próbálni. Az évek során számtalan bajnokságban megfordult, legnagyobb sikerét 2021-ben aratta, mikor a TCR sorozat frissen megalakult dél-amerikai bajnokságát megnyerte egy Honda Civiccel.

Jean-Karl Vernay (francia)

A francia igazi polihisztornak mondható, ugyanis a közel két évtizede tartó karrierje alatt kis túlzással minden létező konstrukció volánja mögött megfordult. Versenyzett formaautóval, prototípussal, számtalan GT autóval és nem utolsó sorban 2018 és 2021 között túraautóval. A WTCR-ben lehúzott 4 szezonja alatt számtalan futamgyőzelem került a neve mellé, azonban a végső bajnoki címért reálisan egyszer sem szállhatott harcba. Legjobb összetett helyezése 2021-ből való, mikor a harmadik helyen végzett egy Hyundai Elantra N TCR-el. A magyar televíziók képernyőire 2024-ben sikerült visszakerülnie, miután az újonnan felélesztett Isotta Fraschini Hypercar projektjének elsőszámú versenyzőjének szerződtették. A csekély anyagi háttérrel rendelkező gárda a brazil versenyt követően bejelentette, hogy azonnali hatállyal kiszáll a WEC-ből, így a következő szezonra sok csapattársához hasonlóan ő is kénytelen lesz új munkahely után nézni.

Yann Ehrlacher (francia)

A legendás Yvan Muller unokaöccseként nem kis teherrel a vállán volt kénytelen bemutatkozni a túraautó világbajnokságban. Hamar világossá vált, hogy Ehrlacher van olyan tehetséges, mint a korábbi négyszeres világbajnok nagybácsi és ha egy nap világbajnok technikát kap a kezei közé akkor biztosan összetett bajnoki címekért lehet harcban. Mindez 2019-re valósult meg, mikor a francia ülést kapott a svéd háttérrel működő Lynk & CO csapattól. Az istállónál töltött első szezonjában még nem igazán jött ki neki a lépés, a balszerencsés kiesések mellett a tempó sem volt az igazi, így be kellett érnie egy összetett kilencedik hellyel (a bajnoki címet egyébként egy bizonyos Michelisz Norbert szerezte meg). A Covid miatt rövidre szabott 2020-as szezonban azonban már minden klappolt és három futamgyőzelemmel, 39 pontos előnnyel nyerte meg a bajnokságot. Az azóta eltelt közel 4 év alatt Ehrlacher továbbra is a sorozat egyik legjobbja, azonban a 2021-es címvédése óta nem jött össze neki az összetett elsőség, hiába számít továbbra is a bajnokság leggyorsabb versenyzői közé.