Dél-Ázsia a Palotanegyedben

Metz Laura már három hónapja várja azokat a kíváncsi vendégeket, akik a megszokott ízek mellett valami igazán különlegeset szeretnének megtapasztalni: egy háromszögnyi Srí Lankát. Laura az ételek mellett a vendéglátáson keresztül is megidézi kinti élményeit. Vele beszélgettünk arról, hogyan fér el ez az egzotikus világ egy apró budapesti üzletben, és miként segítette a BME-s vegyészmérnöki múltja abban, hogy mindezt megvalósítsa.

Mióta találkozhatunk a Rotigamival a Vas utcában?

Nagy szerencsével és elég gyorsan sikerült megnyitni a helyet, aminek köszönhetően május végétől vagyunk nyitva. 2025 február végén érkeztem haza Srí Lankáról, és alig három hónappal később, május végén már meg is nyitottuk az ajtót az első vendégek előtt. A Vas utcai üzlethelyiséget pont el akarta adni a tulajdonos, én pedig annyit tudtam, hogy közel szeretném tudni az otthonomhoz, ugyanakkor fontos, hogy legyen frekventált környéken. A nyolcadik kerületnek ez a része pont ilyen: tele van egyetemekkel, fiatalokkal, szóval minden szempontból ideálisnak tűnt. Fontolgattam ugyan más helyszíneket is, de amikor beléptem ide, minden kételyt lesöpört az asztalról a látvány, 5 perc után mondtam, hogy írhatjuk a szerződést.

Hogyan segítenek a BME-n szerzett tapasztalataid a mostani vállalkozásban?

Rengeteg mindent megtanultam magamról az egyetemen, sok dolgot megerősítettek bennem az egyetemi évek. Világossá vált számomra, hogy minél felelősségteljesebb feladat hárul rám, annál jobban teljesítek. A Martos Csocsó Klubban már gólyaként pultos lettem, majd klubvezető helyettes, valamint az Ars Presso kör vezetője. Hozzám tartoztak a marketing feladatok, az események ütemezései, a koncepciók kitalálása és megvalósítása. Az itt megszerzett tudást szinte minden munkahelyemen használtam. A munkán kívül is imádtam hostolni, rendezvényeket szervezni: nemcsak hivatalos bulikat, hanem például disznóvágást Békés megyében a baráti társaságomnak. A minden félévben megszervezett szobaavatókat 30 + emberrel töltöttük, a kis koliszobánk kapacitásait maximálisan kihasználva.

Egyértelművé vált, hogy közösségben működöm igazán jól, és hogy a vezetés az egyik erősségem. Emlékszem, a gólyatáborunkban az akkori Hallgatói Képviselet elnöke azt mondta: „a BME-t sokféleképpen el lehet végezni, de egyedül nem.” Ez nagyon igaz. A közösségi élmények erősítettek meg bennem sok mindent, és ezek a képességek ma is visszaköszönnek.

Mi volt az a srí lankai szokás, amit mindenképpen szerettél volna átültetni Budapestre?

Az egyik legszembetűnőbb szokás talán az, hogy kint minden ételt kézzel esznek: tényleg mindent. Ezt a hagyományt itt, a Rotigamiban is szerettem volna megőrizni. Emellett Srí Lankán a kiszolgálás mindig nagyon lelkes, szívből jövő, még ha nem is annyira professzionális. Ezt a fajta közvetlenség, őszinte vendégszeretet is közel áll hozzám.

Az indulás után sokáig teljesen egyedül vitted a helyet. Mi volt ebben a legnagyobb kihívás?

Az elejétől kezdve több barátom segített a hely megvalósításában, de az igaz, hogy mindennap bent voltam reggeltől estig. A legnagyobb kihívás az volt, amikor a We Love Budapest cikkének hatására elkezdték megismerni az emberek a helyet, ez egyik napról a másikra tízszerezte a forgalmat. Nem is tudom, hogy erre fel tudtam-e volna készülni, szerencsére be tudtam könyörögni barátokat, mivel ez a forgalom már két embert igényelt. Mostanra sikerült felvennem pár alkalmazottat, így összesen hatan leszünk, de mindenki részmunkaidőben dolgozik majd. A toborzásnál nem azt néztem, hogy ki mennyi vendéglátós vagy konyhai tapasztalattal rendelkezik, inkább az volt a fontos, hogy olyan embereket találjak, akikkel jól érzem magam, és akikkel szívesen töltöm a napot. Így lett köztünk például festő, színházas is. Ennek ellenére a kreatív részét a vállalkozásnak magamnál szeretném tartani, mert szerintem sokat ad, ha egy vállalkozó maga csinálja ezeket a dolgokat.

Ha már kreativitás: milyen terveid vannak a menüvel kapcsolatban?

A rotinál szeretnék maradni, mert nagyon jól variálható étel. Gondolkodom fúziós rotikon, szezonális rotikon, sőt, magyaros változatokon is. Srí Lankán készítenek édes rotik is, amikről már több vendég érdeklődött.

BME-s alumniként milyen üzenetet küldenél azoknak, akik az alapszak elvégzését követően teljesen másba akarnak belevágni?

Azt gondolom, hogy az embernek mindig önazonos dolgokat kell csinálnia. Nem baj, ha valaki még nem tudja pontosan, mi az álma – az is jó kezdet, ha tudja, mit nem akar. A szívére kell hallgatnia az embernek, és apró lépésekben haladni. Nem kell rögtön mindent kitalálni, elég kicsiben elkezdeni. Előbb-utóbb úgyis eljutunk oda, ami valóban nekünk való. Én is többször váltottam már karriert, és soha nem bántam meg. Az élet végülis arra van, hogy elszórakoztassuk magunkat.

Hol látod a Rotigamit öt év múlva? 

Remélem a környékbeliek életének része lesz a ‘rotizás’, egy hely, ahova az egyetemisták beugorhatnak két szeminárium között, vagy az irodisták felkaphatják a sietős ebédjüket. Emellett nagyon szeretném, ha erősödne az együttműködés a környék kisvállalkozói és vendéglátóhelyei között, és ennek akár szívesen lennék a szervezője. Azt gondolom, együtt tudnánk hatást gyakorolni a városrészre, és több, a Mikszáth Kálmán térhez hasonló, barátságos területet alakíthatnánk ki.