A globális döntők bűvöletében

A férfi kalapácsvetés kétségtelenül a magyar atlétika zászlóshajója azzal, hogy gyakorlatilag nincs olyan világverseny, ahol ne lenne magyar atléta a döntőben. Az idei szeptemberi világbajnokság fináléjában nem kevesebb mint három honfitársunknak szoríthattunk, akik közül a végül 11. helyen végző Rába Dániel életében először jutott be egy világverseny döntőjébe. A Dobó SE 27 éves kalapácsvetőjét egy családi születésnapra való készülődés közben sikerült meginterjúvolni, ami során örömmel mesélt eddigi pályafutása legfontosabb pillanatairól, jövőbeli céljairól, valamint arról is, hogy milyen új perspektívák nyíltak meg előtte a közelmúltban.

Hogyan találkoztál a kalapácsvetéssel?

12 éves voltam, mikor a mostani edzőm megjelent az iskolában azzal a céllal, hogy fiatalokat toborozzon. Én akkoriban teljesen jól elvoltam a saját kis életemben, nem akartam elköteleződni a sport mellett, pláne úgy, hogy a beszédében egyenesen a katonasághoz hasonlította a kalapácsvetést. Csak azért írtam fel magamat a listára mert rengeteg osztálytársam jelentkezett és én sem akartam kimaradni. Emlékszem, hogy az apukám neve mellé direkt rossz telefonszámot írtam, ám az edzőm – Németh László – ismerte édesapámat, így a terveim ellenére végül mégiscsak eljutottam egy kalapácsvető edzésre.

Mikor fogalmazódott meg benned, hogy profi sportoló szeretnél lenni?

Nálam ez egy nagyon hosszú folyamat volt. Az első edzések egyáltalán nem tetszettek, de aztán egy tapolcai versenyen teljesen váratlanul sikerült 34 métert dobnom, amivel bronzérmet nyertem. Mindez – ha csak egy időre is – teljesen megváltoztatta a gondolkodásomat ugyanis szerettem volna nagyon sok érmet gyűjteni. Aztán ahogy az edzések egyre keményebbek lettek, nekem pedig egyre kevesebb időm jutott a magánéletemre és a szórakozásra, számtalanszor megfogalmazódott bennem, hogy én ezt nem akarom folytatni. Csakis azért nem hagytam abba, mert egyszer sem mertem odaállni az edzőm elé, hogy mindezt közöljem vele. A bátortalanságom mellett a külföldi versenyek és edzőtáborok tartottak az atlétika pályán, ugyanis azt éreztem, hogy a sport által sok különleges helyre eljuthatok. Még érettségi környékén is úgy voltam vele, hogy ha befejezem a középiskolát akkor a kalapácsvetésnek is búcsút intek és katonának vagy rendőrnek állok. Akkor, 19 évesen tényleg nagyon közel voltam ahhoz, hogy abbahagyjam, ám az érettségit követően, az U20-as Európa-bajnokságon szerzett bronzérem végül meggyőzött a folytatásról és ekkor döntöttem el véglegesen, hogy igenis szeretnék profi sportoló lenni.

2021-ig bezárólag évről-évre sikerült előre lépned. Mi történt akkor, ami miatt megtorpant a fejlődésed?

Nem sokkal az említett EB után váltottam felnőtt szerre (6 kg-os kalapács helyett 7,26 kg – a szerk.), ami után a fiatalok általában dinamikusan szoktak fejlődni. 2021-ig bezárólag minden évben megjavítottam az egyéni csúcsomat, sőt az akkor eleresztett 76,83-as dobásomat azóta sem sikerült felülmúlnom. Akkor borzasztóan örültem annak, hogy közel 3 métert sikerült javítanom az egyéni csúcsomon, viszont a nagy javulás ellenére sem sikerült kijutnom a tokiói olimpiára, ami rányomta a bélyegét a motivációmra. Néhány hónappal később egy ciprusi edzőtáborban súlyemelés közben pedig elszenvedtem pályafutásom eddigi legsúlyosabb sérülését, mikor a lábamra esett a 125 kg-os súly. 

Emiatt sikerült gyengébben a 2022-es és a 2023-as szezon? 

A sérülést követően 2022-ben egyébként még egész jó dobásaim voltak. A legnehezebb év egyértelműen 2023 volt, amikor a gyengébb eredmények mellett olyan külső tényezők is befolyásolták a teljesítményemet, mint a hazai világbajnokság és az esküvőszervezés terhe. Az volt pályafutásom legnehezebb időszaka. Akármit csináltam, akárhogy edzettem egyszerűen nem akart messzebbre szállni a kalapács. 25 évesen egyáltalán nem gondoltam arra, hogy visszavonulok, de azért megrázó volt, hogy hiába csináltam meg minden edzést, hiába csináltam mindent jól, egyszerűen nem jöttek a nagyobb dobások. Még az edzőm sem tudta, hogy mi lehet az oka.

Hogyan sikerült túllendülni ezen az időszakon?

Akkoriban gyűrtem le a makacsságomat és kezdtem el együtt dolgozni a sportpszichológusommal, aki minden szempontból nagy hatással volt a felkészülésemre. Emellett pedig a budapesti világbajnokság is nagy löketet adott. Új motivációt tudtam szerezni abból, hogy a VB selejtezőben sikerült megdobnom a szezonbeli legjobbamat és hosszú idő után először újra átlépnem a 73 métert. Alig vártam, hogy a pihenőidőszakot követően elkezdhessem az edzéseket és megcélozzam a párizsi olimpiára való kijutást.

Szerinted mi a legnehezebb a kalapácsvetésben?

Az, hogy egy világversenyen mindössze 3 dobásod van arra, hogy megmutasd mire vagy képes. Arra készülsz egész évben, hogy azon az adott napon, abban a három dobásban sikerüljön kihoznod magadból a maximumot. Ez mindannyiunk számára óriási teher.

Hogyan lehet erre felkészülni?

Személyfüggő. Nekem a megfelelően kialakított versenyrutin a legfontosabb, amire sokáig sajnos nem fordítottam elég hangsúlyt. A sportpszichológusom javasolta, hogy alakítsunk ki egy versenyrutint, ami minden apróságra kitér az ébredéstől, az étkezésen keresztül egészen a bemelegítésig és a relaxációs feladatokig.

Dobások közben mire kell figyelni, hogy megmaradjon a fókusz?

Ebben az esetben nagyon sok minden függ attól, hogy hányan versenyzünk. A tokiói világbajnokság selejtezőjében például 16-an voltunk, ami azt jelentette, hogy körülbelül fél óra telt el a dobásaim között. Ha egy sportoló ilyen hosszú időn keresztül nem csinál semmit, akkor nem tud megfelelő állapotban odaállni a dobókörbe, így végig figyelnem kellett arra, hogy a dobósorban néggyel előttem lévő srác mikor kerül sorra. Ez volt a jelzés, hogy itt az idő újra átmozgatnom, bemelegítenem. A test megfelelő állapotának fenntartása mellett az idei szezontól kezdve nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a versenyek alatt ne az ellenfeleimre és az aktuális helyezésemre koncentráljak. Korábban többször előfordult, hogy annyira a körülöttem zajló dolgokra koncentráltam, hogy kívülállóvá, kvázi nézővé váltam és emiatt nem tudtam megfelelően felkészülni a következő dobásomra. Idén sikerült egy olyan rutint kialakítanom, ami annyira automatikussá vált, hogy már nem kellett arra koncentrálnom, hogy ne a külvilágra összpontosítsak. A VB-n például általában háttal álltam a dobókörnek, így nem láttam a kijelzőt, nem tudtam hányadik helyen állok, elterelésképpen pedig azt számolgattam, hogy hányan néznek minket a lelátóról.

Számodra mi a nehezebb, formába kerülni vagy a megfelelő technikát kialakítani?

Utóbbi. Erősíteni és edzeni ugyanis bárki tud. Lehetek én iszonyat erős és gyors, azzal még semmire sem megyek, ha a technikát nem tudom elsajátítani és tökéletesíteni. Szerintem ez a legnehezebb a kalapácsvetésben. Kialakítani és megtartani a tökéletes technikát. Én 15 éve csinálom ezt és még most is elemezzük a dobásaimat, vizsgáljuk, hogy mitől tudna messzebbre szállni a kalapács. Nem mondom, hogy ugyanolyan erős vagyok mint Halász Bence edzőtársam, de körülbelül ugyanazokkal a súlyokkal dolgozunk, ugyanazt az edzésmunkát végezzük el, neki mégis 82 méterre száll a kalapács, amíg nekem csak 76-ra. Bence azért gyorsabb és robbanékonyabb mint én, de biztosan a jobb dobótechnika is szerepet játszik abban, hogy ő 6 méterrel nagyobbakat tud dobni.

Szabados Ármin feltűnésével már négy magyar kalapácsvető van, aki képes kvalifikálni egy világversenyre, azonban egy országnak maximum három indulója lehet. Ez a belső verseny milyen hatással van a te felkészülésedre?

Biztos, hogy csak még több motivációnk és lelkesedésünk lesz, mostantól ugyanis nem lesz elég a nemzetközi mezőny ellen küzdeni, idehaza is be kell bizonyítani, hogy helyünk van az adott világversenyen. Egészen biztos, hogy Ármin jelenléte az eddigieknél is nagyobb precizitásra fog sarkallni minket és ezentúl még nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni az olyan apróságokra is, mint a regeneráció vagy az étkezés. Emellett bízom benne, hogy az Árminnal való meccs az adott verseny közben is segít majd kihozni belőlem a maximumot.

Jelenleg 27 éves vagy, ami kalapácsvetésben egyáltalán nem számít soknak. Milyen céljaid vannak a következő szezonokra?

Én nem tudom mennyi valóságalapja van, de az edzőm szerint van esély rá, hogy 2036-ban Budapesten rendezik majd az olimpiát. Ha ez igaz, akkor mindenképpen szeretném addig folytatni, emellett pedig úgy gondolom, hogy a tavalyi olimpiai kvalifikáció és a szeptemberi világbajnoki döntő csak a kezdete annak, ami bennem van. Úgy érzem, jelenleg még az út elején járok. Tavaly az volt a célom, hogy kijussak az olimpiára, az ott elért helyezés már nem is izgatott annyira. Idén szerettem volna könnyen kvalifikálni VB-re – ez sikerült is azzal, hogy már májusban elértem a szükséges pontszámot – a cél pedig az volt, hogy meglegyen a döntő. A következő nagy verseny a 2026-os birminghami Európa-bajnokság lesz, ahol szeretnék a top 8-ban, akár a top 6-ban végezni. Már nem úgy szeretnék kiutazni, hogy csak valahogyan sikerüljön döntőbe kerülni, hanem úgy, hogy nekem ott kell lennem a döntőben és arra kell koncentrálnom. És a kettő között felkészülés szempontjából óriási különbség van. A világbajnokságra úgy utaztam ki, hogy a selejtezőben kell a legnagyobbat dobnom, éppen ezért a felkészülést is ehhez igazítottuk. A döntők általában este vannak, én viszont egyszer sem edzettem este 8 óra körül. Mostantól kezdve úgy kell átalakítanunk a felkészülést, hogy az esti döntőkre legyek csúcsformában, a selejtezőkre pedig az a cél, hogy stabilan tudjak akkorát dobni, ami elég a döntőhöz.

Mekkora volt életed legnagyobb dobása?

Felnőtt szerrel az egyéni csúcsom a legnagyobb. Edzéseken többek között azért sem volt még nagyobb, mert a magas ismétlésszám miatt sokszor inkább a technikára helyezzük a hangsúlyt. Versenyszezonban 74-75 métereket szoktam dobálni edzésen, télen pedig már a 72 méter is jó eredménynek számít. 5 kilós kalapáccsal egyébként dobtam már 87 métert is – ami világcsúcs lenne – de az azért nagyon más kávéház, mint a felnőtt kalapács.

Mekkora lesz az egyéni csúcsod mikor visszavonulsz?

Nagyon remélem, hogy 80 méter fölött.

Ha már világcsúcs, Ethan Katzbergnek hívják azt, aki megdönti majd a világcsúcsot?

Ha jól tudom már közel 50 éves a világcsúcs, szóval nagyot szólna az biztos. Én személy szerint nagyon örülnék neki, mert egy történelmi esemény részese lehetnék. Persze visszanézhetem You Tube-on a mostani rekordot, de számomra is különleges lenne, ha akkor döntené meg, mikor én is profi sportoló vagyok. Nincs rá garancia, de akár még az is előfordulhat, hogy ha sikerül neki, akkor azt egy olyan versenyen dobja majd, amin én is ott leszek.