Gólyaléptek

Három különböző egyetem gólyáit kérdeztük: Dorkát az ELTE pénzügy és számvitel szakáról, Petit a nagy vetélytárs Corvinus Egyetem adattudományi szakáról, hazai színekben pedig Danit a villamosmérnöki karról – arról, hogyan élték meg első pár hónapjukat egyetemistaként.

Milyen elképzeléssel választottátok ki azt az egyetemet, szakot, ahová most jártok?

Dani: Ne kérdezd, hogy ez, hogy jött, volt több elképzelésem is, mind mérnöki. Innen már egyértelmű volt az egyetem választása. A családomban van villamosmérnök, így úgy voltam vele, hogy akkor ezt próbáljuk meg.

Peti: Én a nyílt nap alapján is választottam, valahogy betévedtem oda, és megfogott, hogy a sporteredmények elemzéséről beszéltek, hiszen a sport közel áll hozzám.

Dorka: Nekem a családom adta az inspirációt, mivel mindenki gazdasági vonalon mozog. Mindenféleképpen színvonalas egyetemre szerettem volna járni, ezért is választottam ezt. Céltudatosan álltam hozzá, hogy én ide akarok járni, pont ezért más egyetem szakjait nem is jelöltem meg. A tesóm is ide jár, tőle is csak jót hallottam.

Milyen volt a gólyatáborotok?

Dorka: Nálunk egyik gólyatáborban sem lehet inni. Nálam ez azért probléma, mert egy új közegben kezdetben elég zárkózott vagyok, és megkönnyítette volna az ismerkedést az alkohol. Persze nem gondolom, hogy erről kellene szólnia a gólyatábornak, viszont talán ennek is köszönhető, hogy nem annyira sikerült barátokat szereznem, vagyis egyet igen, vele járkálok mindenhova. 

Peti: Én nagyon jól éreztem magam a gólyatáborában, mondjuk nem feltétlen azért, ahogy megszervezték.  Mi Tatán voltunk, ilyen kis faházak voltak mindenhol. Nálunk az volt az extra dolog, hogy a tábor területét nem lehetett elhagyni, vagy ha valaki ezt megtette, akkor nem jöhetett vissza. 

Dorka: Nálunk is drótkerítés volt körben mindenhol. Nagyon szigorúan nézték, hogy mit viszünk be, még a kisollót is elvették. Az egyetemen volt tábori botrány, úgyhogy ezért is ennyire következetesek, a jogi karon például már gólyatábor sincs.

Peti: Visszatérve a témára, én azokkal az emberekkel, akikkel egy csapatba kerültem máig jóba vagyok. Nem volt kifejezetten sok szervezett program, így sok időnk maradt azt csinálni, amit akarunk, kártyáztunk egy csomót, beszélgettünk.

Dorka: Szerintem a srácoknak egyszerűbb ilyen helyeken barátkozni, mert csak odamennek valakihez, azt mondják, hogy igyunk valamit, és akkor isznak egyet és barátok lesznek.

Dani: Egyetértek, meg amúgy mi tudunk simán olyan síkhülyék lenni, hogy bármi vicces tud lenni, és akkor azzal az emberrel, akivel ezt átéltük egyből jóban leszünk. Egyébként nálunk egyik program sem volt kötelező, de azért voltak kötött programok. A csapatok az alapján álltak össze, hogy a kis faházakba, hogyan lettünk beosztva. A tábor nem volt tele, így egy csapat csak 6-7 emberből állt, a maximális 10 helyett, mindegyiket egy senior vezette.

Peti: Nálunk olyan sokan voltak, hogy valakiknek ágy se jutott csak matrac.

Milyen céllal érkeztetek az egyetemre?

Dani: Végezzük el.

Peti: Talán az a legfontosabb, hogy megtaláljam az irányt, ami a legjobban érdekel és majd a jövőben abban tudjak dolgozni. A mi szakunk még csak három éve létezik, így még nincsenek diplomázott hallgatók, de azt hallom tőlük, hogy azt gondolják ez a leghasznosabb, és a legértelmesebb szakok között van. Barátság szempontjából, például a szüleimnek is az egyetemi barátai maradtak meg leginkább, úgyhogy azért ez se mellékes szempont. 

Dorka: Szeretnék egyetem alatt gyakornok lenni valahol, mert utána, ha kikerülök tapasztalat nélkül a munkaerőpiacra, akkor nagyjából semmit sem fogok érni. Nekem a tesóm eléggé kikövezte az utamat, ezért is van erről már elképzelésem. Ő anno a gyakornoki helyén kapott teljes munkaidős állást és még a diplomáját is fél évvel hamarabb szerezte meg. 

Dani: Nekem most kezdtek csak körvonalazódni a terveim, hogy kezdem felfogni, hogyan működik az egész. Szívesen lennék demonstrátor, ha már túléltem a nehezebb tárgyakat, amik érdekelnek is. 

Hogy telt az első pár hét egyetemistaként?

Peti: Google Maps jó barátom volt, hiszen néha nehéz volt, hogy megtaláljam az épületet, vagy az órát, amihez még egy külön alkalmazásom is volt. Ettől függetlenül volt, hogy jártam másoknak az óráján is, a sajátom helyett. A középiskolához képest nekem jelentősen kevesebb órám van, mondjuk az furcsa volt, hogy még késő délután, hat-hét órakor is az egyetemen ülök.

Dorka: Nekünk az első hét gólya hét volt, de megmondom őszintén, én egyik programra se mentem el, azok után, hogy akiket gólyatáborban megismertem köszönni se köszöntek már nekem. A következő hetekben az órák hossza okozott problémát, mert negyvenöt perc után már mindig az órát néztem, hogy végre csöngessenek már ki. A délutáni órákkal nincs bajom, mondjuk én a kettőtől négyig tartót hívom annak. Összességében nekem is kevés órám van, így elméletileg jobban be is kellene tudnom osztani az időmet.

Dani: Én az első héten minden gólyaprogramon voltam, utána viszont mindenki magára volt hagyva. Most így gyorsan összeszámolva, nem hinném, hogy nekem kevesebb órám lenne, viszont cserébe nincsenek estik. Azokat nem is bírnám ki, mert én az a típus vagyok, aki inkább korán kel, hogy túl legyen rajta, és akkor délután azt csinálok, amit akarok. 

Hogy lehet barátokat találni szerintetek az egyetemen? Van valamilyen tippetek a többi gólyának?

Peti: Részt kell venni minden hülyeségben, ha valaki azt mondja, hogy menjünk valahova, akkor menni kell. Az én esetemben a gólyatáboros barátok maradtak meg a legjobban. Az órákon tudsz beszélgetni azokkal, akik mellé leültél, akár arról is, hogy milyen unalmas az óra.

Dorka: Nálunk ez nem működik, mert olyan sokan vagyunk, hogy teljesen idegenek környezetében ülök minden órán. Én csak egy lánnyal lettem jóban ugye a táborban, de neki a régebbi legjobb barátnője is a szakon van, így nyilván ő a prioritás. 

Dani: Nekem főleg a koli az, ami megadta a kezdőlöketet. Első héten beszéltem egy-két emberrel, aztán egyre többel, lementünk mondjuk együtt edzeni, aztán jöttek a közös programok.

Miben különbözhet a közösségi élete a kolisoknak és az otthon, vagy albérletben lakóknak?

Dorka: Nekem ez így sokkal nyugodtabb az albérletben, nem hiányzik a nyüzsgés. Jó, hogy nincsen nyolcmillió ember körülöttem, akivel osztozni kell mindenen.

Dani: Nekem is nagy váltás, hiszen egész életemben külön szobában laktam, most pedig van három szobatársam, a koliban pedig vagyunk nagyjából ezren. Van, amikor azt érzem, hogy jó menjünk oda beszélgessünk, ismerkedjünk, aztán pedig eljön a péntek, és azt gondolom, hogy hozzám aztán most már senki se szóljon, és a legkorábbi vonattal megyek is haza (ahol persze megint kezdődik elölről az egész). De összességében rohadtul élvezem a kolit, hetente kétszer-háromszor is hajnalig beszélgetünk különböző szobákban. 

Peti: Én úgyis szoktam a koliba bejárni, hogy nem ott lakom. Ilyenkor nem érzem, hogy a haverom, mondjuk a szobatársával jobb viszonyban lenne, mint velem. Szerintem a már kialakult baráti társaságunk a programok alapja, ahova lehet, hogy a szobatársak is jönnek.

Megtaláltátok már az egyensúlyt a barátok és a tanulás között?

Dani: Szerintem én magamat terhelem túl és nem az egyetem teszi ezt velem. Akarok szociális programokra járni itt, és a szülővárosomban is. Tanulás tekintetében az anyag teljesíthető, csak így mindennel együtt fárasztó, főleg, hogy a koliszobában tanulni három percig tudok. Én ezt a „káoszt” élvezem, de normális embernek nem ajánlom.

Dorka: Én a barátommal élek együtt, úgyhogy ilyen szempontból mindig van, aki ott van nekem. A családom nagy része egyébként már Budapesten lakik, már csak a szüleim élnek vidéken. Ők azóta is mindig megsiratnak, amikor hazamegyek, majd eljövök. A tanulást nem a barátok nehezítik, hanem az, hogyha egy levél is megmozdul odakint, akkor ez már elvonja a figyelmem.

Peti: Nekem is van lakótársam, egy volt középsulis osztálytársam, aki állandó társaság a tanulás mellett is.

Mekkora nyomást éreztetek az egyetem elvárásainak megismerése után? 

Dani: Hétről hétre tanulni kell, így az elején még próbáltam előre dolgozni, de most már nem nagyon teljesíthető ez. A felsőbbévesek is azt tanácsolták, hogy az a lényeg, hogy mindig az adott legközelebbi problémára kell koncentrálni. De már legalább az automatából az összes kávét kipróbáltam.

Dorka: Én legfőképpen azért féltem, mert angolul tanulok. Az elején volt pár óra, amikor ültem, és nem tudtam miről van szó. Mi egyébként mindenből kaphatunk megajánlott jegyet, így sok zh-t írunk, de azért nem kell belehalni. 

Peti: Én is számítottam minimális kihívásra az angol szaknyelvvel, leginkább a figyelem fenntartását illetően. Én az első hat hétben egy percet sem tanultam órán kívül, így egy kicsit több kihívás volt az első nagy zh, de egy hatórás session után, az is ment.

Hogy érzitek magatokat egy nap végén? Mennyire vagytok leterheltek, fáradtak?

Peti: Az adott naptól függ, egyébként nem igazán vagyok fáradt. Mondjuk, ha másnap kell valamiből írni akkor az nem túl jó, mert már nem tudom tovább halogatni. 

Dorka: Nálam is hasonló. Viszonylag kevés óránk van, zh előtt nyilván kell tanulni, akkor az az egy nap előtte kemény.

Dani: Én örülök, ha leülök a koliban egy-egy nap végén három vagy négy előadás után úgy, hogy reggel nyolckor kezdtem, délután öt óra, mire visszaérek és aznap esetleg csak egy kis ebéd szünetem volt. Már azért megválogatom én is, hogy melyik órára megyek be, melyikre nem, de ettől függetlenül fárasztó szerintem. Középiskolában én is úgy voltam vele, hogy elég határidő előtt egy nappal nekiállnom tanulni és túl vagyok rajta. Most nagyon durván végig kell gondolni, hogyan tudom felosztani az időmet.

Milyen tapasztalataitok vannak az oktatókkal?

Dani: Szerintem a mi előadóink jók. Meg kell szokni egy-két oktató előadásmódját, és persze embere válogatja, hogy kinek gyors vagy lassú a tempó.

Dorka: Nálunk csinálnak zh-ra felkészítő videót is, ezek nagyon sokat segítenek, úgy is, hogy több előadást kihagytam. Én angolul hallgatok ugye, viszont a tanáraim nagy része magyar és ez hallatszik is az akcentusukon. Az egyik tanárunk, amikor magyarul beszél, sokkal jobban át tudja adni a tananyagot, de angolul nem nagyon magyarázza el a dolgokat.

Peti: Ismerős ez a probléma, a mi tanáraink közül is vannak, akik törik az angolt. Van olyan, aki néhány dolgot nem hajlandó angolul mondani, ami nekünk magyaroknak még elfogadható, nem úgy, mint a külföldieknek.

Így a félév végén mennyire vagytok elégedettek a teljesítményeitekkel?

Peti: Ahhoz képest, amennyit tanulok annál sokkal jobban állok. Az átlagomnak egészen magasnak kell lennie, hogy bent tudjak maradni az egyetemen, de ehhez képest is úgy gondolom, hogy jól teljesítek, főleg ennyi tanulással.

Dorka: Nekem nagyjából megtérül a befektetett munkám. Jelenleg a hibátlanra megyek, hogy mindenből megajánlott ötöst kaphassak, ha a négyes is elég lenne, akkor most itt hátradőlve ülnék, hogy már semmi dolgom. Mondjuk részpontok kevésbé vannak, mert sokszor csak egy végeredményt kell írni és ez így nehéz, főleg hiba nélkül.

Peti: Ezt én is érzékelem egyébként. Tehát ahhoz, hogy 80% felettit tudjak írni valamiből, vagy közel hibátlant, ott már nagy különbség van tanulás terén, mert 0-tól 80-ig az órán figyelsz és tudod. Olyan sincs soha, hogy mindent tudsz. Lehet írsz egy ötöst, de egyetemen ez nem azt jelenti, hogy már nincs mit tanulni abban a témában.

Dani: Én a négyesre megyek és így is majd’ megszakadok a tanulástól. A koli miatt nem is elég az, hogy esetleg a minimumot hozzam. Programozásból is mondjuk mindent a nulláról kezdtem, ez egy dolog, de minden héten összeülünk, mert van olyan, aki segít és elmagyarázza, ennek ellenére írok egy hármas zh-t, mert hiába tanulok, nem ragad meg ennyi idő alatt minden.

Mennyire tér el a valóság az elképzeléseitektől egy félév után a választott egyetemeteken?

Dorka: Én azt hittem az egyetemről, hogy nagyon-nagyon sokat kell majd tanulni, akár éjszakázni kell majd több napon át. Ehhez képest azért bőven nem így van, nekem maga a szak is tetszik.

Peti: Szerintem is sokkal szabadabb. Azt vártam, hogy valamivel kötöttebb lesz, de nem kell megszakadnom.

Dani: Nekem fogalmam sem volt, hogy mit várjak. A realizáció volt a rossz, hogy most itt vagyok és ez nem olyan, hogy kapok egy nem túl jó jegyet és majd jövőre úgyis kijavítom, mert itt minden számít már.

Volt olyan pillanat, amikor úgy éreztétek, hogy megbántátok, amiért ezt a szakot, egyetemet választottátok?

Peti: Nem volt, én jól megvagyok.

Dorka: Én se bántam meg egyelőre, de szerintem ehhez még viszonylag keveset tanultunk.

Dani: Bennem sem merült ez még fel, szerintem az egyik legjobb döntésem volt, hogy feljöttem ide azért is, mert sokan feljöttek a barátaim közül is Pécsről.

Mit tanultatok magatokról ebben a félévben?

Dani: Én megtanultam azt, hogy mások jobban ismernek engem, mint én saját magamat. Néha telefonálok valakivel és mesélem neki, hogy most se a négy fal között ücsörgök., Meg sem lepődnek rajta, mert tudják, hogy élvezem ezt az életet. Tavaly el sem tudtam volna képzelni, hogy én ezt valóban élvezzem, mert mindig elvoltam magammal.

Peti: Én se gondoltam volna, hogy ennyire társasági ember tudok lenni. Egy csomó barátomat érdekli, hogy mi van velem, érdeklődnek irántam és ez nekem új, de nagyon jó érzés.

Dorka: Számomra az derült ki, hogy amúgy én életképes vagyok egyedül is. Megy a szülők nélküli lét, a tanulással együtt és így kicsit felnőttesebb, önállóbb életet tudok élni, amire nem feltétlenül számítottam.

Mi az az egy dolog, amit leginkább visszasírtok a középsuliból?

Peti: Talán picit az osztályközösség.

Dani: Már nem olyan emberek vesznek körül, akik minden hülyeségben benne lennének, ez kicsit néha unalmasabb. Az még hiányzik, hogy otthon legyek szabadabban, mert nagyon szeretem a vezetést, ami a koli mellett nem megoldható itt Budapesten.

Dorka: Szerintem jobb volt a gimiben, hogy mindenkit ismertem az évfolyamon, sokkal biztonságosabbnak éreztem úgy.

Mi volt a legjobb pillanatotok eddig?

Dorka: Amikor megtudtam az első két zh-m eredményét, mindkettő hibátlan lett.

Peti: Én megint csak a gólyatábort tudom felhozni, az egy hatalmas élmény volt. Azóta innen vannak meg a kapcsolatok, beszélgetünk folyamatosan.

Dani: Egy extra legjobb pillanatot nem tudnék említeni, de nagyon szeretem a hajnalig tartó kolis beszélgetéseket akkor is, ha másnap reggel kelni kell.

Milyen tippeket adnátok a következő évi gólyáknak?

Peti: Meg kell találni azt, amit szívesen csinálsz, kipróbálni minél több mindent , és csak élvezni az egészet, ez a lényeg az elején.

Dorka: Nem kell félni a változástól. Kilépve a nagy életbe már érzem, hogy nincs semmilyen drasztikus változás. 

Dani: Úgy kell felfogni, hogy ez egy tök jó alkalom arra, hogy kiszakadj az eddigi életedből, és megtanuld értékelni az időd.