Find your inner Mamacita!

Folk-rock csengés, pogó és nyolc különböző világ zenei találkozása – ez a Blank Verse univerzum festői képe, amelyet május 30-án a Menny Kultúrkocsmában, vagy június 19-én a Három Hollóban te is átélhetsz!

Ha ebből az egy kérdésből állna az interjú, melyik dalotokat ajánlanátok, amelyik hűen bemutatja a Blank Verse életérzést?

Bálint: Nehéz kérdés, mert teljesen új a formációnk, új tagokkal bővültünk nemrég. Mégis a legközelebb szerintem a közelmúltban megjelent Mamacita van.

Barna: Nekem is egyértelműen a Mamacita. Ez az egyik legkötetlenebb zenénk, próbákon sokat szoktunk erre jammelni. Az improvizáláskor mindenki hozzáteheti, amit szeretne, amivel együtt építjük a dalt. Ez nagyon közösségépítő.

Merész: Én a Hátulról Előre című dalunkra gondoltam, mert a stílusunkat, ami nehezen definiálható, így legtöbbször csak annyit mondunk, alter, de annak is a három rézfúvós, szintis verziója jól tükrözi: vidámság, boldogság, felszabadultság.

Pacsek: Melyikre is szoktak megőrülni és pogózni? (Hátulról Előre – vágják rá a többiek.)

Andris: Én amúgy mindkettővel egyetértek, az előbbi nagyon megdobta a hallgatottságunkat is, abszolút közönségkedvencnek mondanám, amióta csak létezik, míg az utóbbi a leghitelesebb szövegű dalunk, amivel mi is, és a közönség is tud azonosulni. Én egyébként még a Népmesét említeném, mert ez a dal állandóan fejlődik és változik, pont, mint mi is.

Mi az, ami össze tud tartani ennyi embert? Mik a közös céljaitok és tulajdonságaitok?

Bálint: Szerintem ezt két részre lehet bontani. A zenekar hat éve, amikor alapult, akkor abszolút baráti szálakra épült, a szakmai megfontoltság csak másodlagos volt számunkra, ami éveken keresztül elégnek is bizonyult. Most viszont abba a szakaszba léptünk át, hogy elkezdtünk komolyabb célokat kitűzni, ami egy új összekötő erő tud lenni közöttünk, hiszen ezek alapján kell egy irányba gondolkodni. 

Barna: Én igazából így nem is ismerlek titeket. (nevetés) Én ide csak feljárok. Komolyra fordítva a szót, mint új tag, egyből feltűnt, hogy ez egy jófej társaság, akik jól érzik magukat együtt, és én is szívesen tartoznék/tartozom ebbe.

Merész: Klisés, de a zeneszeretet összetart. Mégiscsak itt vagyunk nyolcan, akik mind azért vagyunk itt, mert szeretnek a szabadidejükben zenélni, és ezt akarjuk csinálni, a komolyabb céloktól függetlenül is, mint például, hogy ebből iszonyatos sok della lesz…

Andris: Nincsenek ilyen célok, mert nincsenek illúzióink.

Pacsek: Ezek csak ilyen mellékhatások.

Levi: Én annyit csatolnék Merészhez, bár kicsikét ez is klisés lesz, de az ellentétek vonzzák egymást, legalábbis zeneileg biztosan. Volt egyszer egy Insta-sztorink a Zene Világnapja alkalmából, amiben minden tag elmondta, ki milyen stílusú zenét hallgat, mi a kedvenc dala, és gyakorlatilag mindenki mást szeret, ami meg is látszódik a zenekarunk hangzásvilágában. Mindenki hozzáad saját magából, mindig másfajta irányokba próbálunk elmenni, experimentálunk, kipróbálunk ilyet is, meg olyat is, és így nem lesz unalmas. Amúgy pedig, a legnagyobb közös pont közöttünk, az a foci.

Pacsek: Az új tagok leginkább a könnyű zenéből jönnek, nem a komolyból, ami egy izgalmas ízt ad. Máshogy játszanak dalokat, más technikákat használnak, és így a hangzás evolválódik.

Andris: Zenén kívül egyébként a civil életben is sokfelől jövünk, habár a Fischer Annie zeneiskolában heten is megfordultunk, így rengeteg szemléletmód találkozik egy helyen, amiből mindig valami érdekes születik. A különbségek tartanak össze minket, bármennyire oximoron ez. Pont ebből adódóan, ha vannak konfliktusok, amik persze nincsenek is, akkor azokat is ember módjára tudjuk kezelni.

Merész: Nincsenek konfliktusaink, hát nem tökéletes ez a zenekar?

Szoktátok a saját dalaitokat hallgatni a szabadidőtökben?

Andris: Én nem szoktam. Ennek ellenére a felvételeket mindig hatalmas mérföldkőnek éltem meg, részben azért is, mert a koncertekből befolyó pénzt visszaforgatjuk a közösbe, így ilyenkor ez egy látható eredmény.

Merész: Én ezzel ellentétben szoktam hallgatni magunkat, mert nekem teljesen beleillik abba a klasszikus alter-hip-hop tengelybe, amin mozgok. Andrissal mi úgy keveredtünk ide, hogy nagyon szerettük a dalokat és a zenekart, és egy házibuliban gyakorlatilag bekérettük magunkat ide. Bálinttal már csak mi hárman maradtunk ébren, és úgy gondoltuk, vicces lenne, hogyha a saját számait játszanánk hangszórókból.

Bálint: Erre rácsatlakozva, velem már többször is megtörtént, hogy ott ültem egy jó társaságban vagy egy buliban, és berakták valamelyik dalunkat, és csak néztek rám, hogy na mit szólok hozzá. Nem is tudtam, hogy most akkor mit csináljak, nekem ez a fajta önhallgatás kellemetlen, nehezen viselem, zavarba jövök. Amikor viszont egyedül vagyok, akkor például futáshoz a Mamacitát szoktam hallgatni, mert rohadt jó a ritmusa, vagy néha az is előfordul, hogy szeretek elérzékenyülni azon, hogy amúgy de jó, hogy mennyi dalunk már fenn van Spotin, és akkor végighallgatom őket.

Levi: Nehéz úgy meghallgatni a zenénket, hogy ne arra gondoljak, hogy mi lehetett volna másképp, vagy hogyan lehetett volna jobb. Én mindegyik dalt körülbelül csak akkor egyszer hallgatom végig, miután publikáljuk. 

Pacsek: Én már akkor is hallgattam Blank Verse-t, amikor még nem is voltam a tagja, utána pedig még jobban megismerkedtem ezekkel, mert meg kellett őket tanulni. Ez szerintem egy ilyen marketingkérdés is, hiszen föl kell tornázni a hallgatószámot.

Hogyan készül nálatok egy dal?

Bálint: Eddig ez úgy volt, hogy Levi vagy én otthon megírtunk egy akkordmenetet vagy dalszöveget, és ezzel érkeztünk próbára, ahol mindenkivel közösen felépítettük az adott szólamokat. Így az elején van egy ilyen kvázi mesterséges folyamat, ami utána organikusan alakul. De fontos, hogy most itt az „Új korszakban”, az a célunk, hogy ez változzon, és sokkal szabadabb, közösségibb esemény legyen a dalírás, amit mindenki az első perctől fogva tud alakítani. Most a tagok cserélődésével felmerült bennem egy ilyen reménysugár, amiért múltkor a próbán könnybe is lábadt a szemem, hogy egyre többen vannak, akik tudnak imprózni, ami egy alapja lehet egy más típusú dalírásnak.

Levi: A dalszövegek kapcsán most gondolkodom, hogy mit mondjak, hogy ne legyen túl deep. Nekem a szakítás és annak az utószele az, ami inspirációt tud jelenteni. A Mamacita is így alakult ki, bármennyire is vidám a hangulata és a szövegezése is egy kicsit goofy, de hogyha belemerül az ember, azért akkor rájön, hogy mélyebb tartalma is van. 

Andris: Ez az új rendszer sokkal hatékonyabb tud lenni, mert nagyon sok idő elmegy azzal, ha az ember otthon egymagában próbálja kitalálni azokat a szólamokat is, ami nem az övé. Az sem egyszerű, amikor egy ember interpretációjából próbálják a többiek megismerni és megérteni azt, hogy nekik mit kellene játszani a saját hangszerükön.

Pacsek: Én, amit szeretnék bevezetni, az a demózás, vagyis, hogy amint kitaláltuk a dal megszólalását, fel is vesszük sávonként. Ez azért jó, mert így úgy is tudjuk akár otthon is hallgatni kritikus szemmel, hogy külső szemlélők vagyunk, éppen nem mi magunk játszunk. Így bár lehet, hogy én nem tudok trombitálni, de mégis érezhetem, hogy esetleg hova lehetne még játszani dolgokat.

Szerintetek manapság mi a legnagyobb nehézség a hozzátok hasonló feltörekvő zenekarok számára?

Pacsek: Más zenekaroknak mi lehet a problémája? Az, hogy nem tudnak velünk játszani. 🙂

Barna: Szerintem az nehéz feltörekvő zenészekként, hogy nagyobb közönséget tudjunk elérni, mint a barátaink és ismerőseink. Idegeneket elérni a zenénkkel az egy hatalmas nagy lépcső.

Pacsek: Én azt is nehézségnek látom, hogy a vidéki zenekaroknak nagyon nehéz feljönni Pestre, míg a pestieknek nehéz érvényesülni vidéken. Azok a zenekarok, amik már képesek megtölteni a Manyit vagy a Három Hollót, mint mi is, ha lemennek vidékre, alig van, aki eljön, míg anno a feltörekvő bandákat ott is sokan követték, részben a rádióknak köszönhetően, ami mára teljesen átalakult. Nyilván a szakmában van belterjesség is, hatalmas előny, ha van egy jó menedzsered. Mi jelenleg a bandában egymás menedzserei vagyunk, de ha mondjuk egy kiadónál lennénk, akkor számukra egy mínuszos vidéki koncert kevésbé számítana.

Andris: De ezzel szoros összefüggésben áll az állam kultúrához való hozzáállása. Ez a kulturális közeg, amelyet mi és a hozzánk hasonló feltörekvő zenekarok képviselnek, jellemzően a szabad gondolkodásnak biztosít teret úgy, hogy közben a közösség tagjai jól érzik magukat. Azt tapasztaljuk, hogy ennek a közegnek szépen lassan az összes platformját felszámolják. Említhetjük akár a szórakozóhelyek bezáratását a drogtörvényre hivatkozva, vagy például a kisebb fesztiválok kivéreztetését, mint a Kolorádó vagy a Bánkitó este. Ugyan létezik a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), mint állami támogatás, de legtöbbször ezt is politikai alapon osztogatják. Tehát a lényeg, hogy amíg döntéshozói szinten nincs egy jelentős szemléletváltás a kultúrához való hozzáállásban, addig nem lesz könnyebb a helyzet.