Kapcsolatban? Bonyolult!

Mi van, ha az exemmel kell egy órán ülnöm? Mások olyan boldogok az instán, nekem miért nem ilyen a kapcsolatom? Miért nincs senkim, amikor valaki a héten már a nyolcadik randijára készül? Az egyetemistaként megélt párkeresési/párkapcsolati kérdések megválaszolásában Farkasházi Zsanett pszichológus segített, akinek irodáját az R épület II. emeletén találhatjátok.

Hogyan lehet jól egyensúlyozni idő tekintetében a tanulás/karrierépítés és a párkeresés/párkapcsolatápolás között?
A serdülő- és a felnőttkor közé tehető az egyetemi évek időszaka, amikor sokféle kihívással találják szembe magukat a hallgatók. Az identitás keresése, a szülőktől való függetlenedés, a tanulmányok, a karrierdöntések, illetve a tartós párkapcsolat kialakítása mind fontos témái ennek az életszakasznak. A sűrűbb időszakok önmagukban is stresszesek tudnak lenni, így a párkapcsolatot is megterhelhetik. A megfelelő egyensúly kialakításában segít, ha átgondoljuk az előttünk álló félévet: milyen vizsgák, beadandók várhatók, milyen határidőkkel számolhatunk. Jó, ha van napi rutinunk, időbeosztásunk. Párunkkal pedig fontos egyeztetni, összehangolni, illetve tudatosan megtervezni a közös időt. Emellett érdemes elfogadni, hogy nem minden időszak egyforma: vannak intenzívebb és nyugodtabb periódusok, és az egyensúly inkább rugalmas alkalmazkodást jelent, nem állandó, tökéletes arányt.

Milyen nehézségek merülhetnek még fel a hallgatói szerelemben? Ezeket hogyan lehet megelőzni?
A párkapcsolatban számos nehézség felmerülhet, például családi mintákból fakadó problémák, szexuális nehézségek vagy akár anyagi gondok. Munkám során több olyan klienssel találkoztam, aki a kollégiumban egy szobában lakik párjával. Ez a fajta együttélés jó lehetőség, viszont a mindennapokban konfliktusforrás lehet a házimunkák elosztása, a szűk tér, a privát szféra hiánya, ami megnehezítheti az egyéni feltöltődést vagy az elvonulást. A folyamatos közelség növelheti az intimitást és az elköteleződést, ugyanakkor megfelelő kommunikáció hiányában a feszültség növekedéséhez is vezethet. Fontos, hogy érzéseinket, szükségleteinket merjük kifejezni partnerünk számára, és figyeljünk egymás határaira. A konfliktusok megelőzésében sokat segít a feladatok tudatos megosztása és az, ha időnként külön is tudunk időt eltölteni. Ha a pár nem él együtt, akkor a találkozások megszervezése és az időbeosztás összehangolása nagyobb kihívást is jelenthet, amely szintén tudatos tervezést és kommunikációt igényel. Általánosságban az egymásra való odafigyelés és a kölcsönös támogatás segítheti a kihívásokkal való megküzdést.

Hogyan lehet könnyen túllépni egy szakításon, főleg, ha a párunk ugyanarra a szakra jár, mint mi?
Amennyiben véget ér a kapcsolat, fontos, hogy legyen egy tényleges lezárás, hogy ne maradjanak bennünk megválaszolatlan kérdések, és érthetőbbé váljon mindkét fél megélése a kapcsolatot és annak végét illetően. Optimális esetben meg tudjuk egymással beszélni a problémákat, és közösen zárjuk le a kapcsolatot, de van olyan is, hogy erre nincs lehetőség (ghosting, elzárkózás a további kommunikációtól). Ilyenkor sokat segíthet a társas támogatás; ha több időt töltünk a barátainkkal, szeretteinkkel, és merünk tőlük segítséget kérni. Az önreflexió szintén jelentős szerepet játszik a feldolgozásban, mert segít fejlődi annak felismerésében, hogy mire van szükségem egy kapcsolatban, milyen értékek fontosak számunkra. A szakítás általában intenzív érzelmi reakciókat vált ki – például dühöt vagy megbántottságot –, amelyekkel kapcsolatban érdemes tudatosítani, hogy ezek idővel természetes módon lecsillapodnak. Az érzelmi feldolgozást támogathatjuk, ha a fentieket szem előtt tartva türelemmel és elfogadással fordulunk saját érzéseink felé.
Ha a volt párunk például ugyanarra a szakra jár, mint mi, nincs lehetőségünk távolságot tartani egymástól. Ilyenkor érdemes tisztázni vele, hogy hogyan kezeljük ezt a helyzetet (köszönünk-e, szóba állunk-e egymással). Ha közös a baráti társaság, lényeges a kapcsolati keretek újragondolása: hogyan veszünk részt a közös programokon. Barátainkkal is érdemes emellett tisztázni, hogy bár a párkapcsolatunk véget ért, továbbra is a társaság részei szeretnénk lenni mindketten. A szakítás önmagában is jelentős veszteségélmény, de ezt tovább növelheti, ha egy közösséget is elveszítünk vele. A világos határok és az előre egyeztetett működés segít abban, hogy kevésbé legyen megterhelő a jövőbeli helyzetek kezelése.

Mik a pozitívumai annak, ha az ember ebben a korban talál magának társat?
Az egyetemi évek a tanulás mellett önmagunk felfedezésről, mélyebb megismeréséről is szólnak. Jelentős önismereti tapasztalatokat szerezhetünk az ismerkedés és a párkapcsolat során egyaránt: tisztábban láthatjuk, hol vannak a határaink, mire van szükségünk egy kapcsolatban, és tulajdonképpen milyen társat szeretnénk. Egy jól működő párkapcsolat fontos pszichológiai erőforrás, amely az öröm, a szenvedély, a közösen megélt kalandok és a biztonság mellett kölcsönös támogatást és kapcsolódási élményt nyújt.

Miben különböznek ezek a kapcsolatok a későbbi „felnőtt” párkapcsolatoktól?
Az egyetemisták körében is kialakulhatnak kifejezetten érett, stabil párkapcsolatok, amelyekben a felek magas szintű elköteleződést mutatnak egymás iránt. Vannak, akik már az eljegyzés felé tartanak, míg mások inkább gyakran váltanak partnert, rövidebb kapcsolatokat keresnek.
Érdemes megemlíteni, az ebben az életkorban gyakran megjelenő situationship jelenségét, mely olyan romantikus kapcsolati forma, ahol jelen van a szenvedély, intimitás, viszont az elköteleződés hiánya jellemzi. Egyfajta se veled, se nélküled kapcsolat, amely kevésbé tisztázott keretekkel működik, lazább kötődést tesz lehetővé. Nagyobb szabadságot adhat, de bizonytalanságot is hordoz. Vannak továbbá olyanok is, akik ebben az életszakaszban élvezik az egyedüllétet és a tanulmányaikat helyezik jobban előtérbe. Gyakori az összehasonlítás másokkal, ami nyomást helyezhet az egyénre. Teljesen rendben van az is, ha valakinek nincs korábbi párkapcsolati tapasztalata. Ez az életkor ugyanis egyszerre szól a párkeresésről és a pártalálásról is.

A jelenlegi fiataloknál mennyire jellemző az elköteleződéstől való félelem?
Jellemzőnek tekinthető, hiszen ebben az életszakaszban ez az egyik legjelentősebb személyiségfejlődést övező kihívás. Sok kapcsolatban az elköteleződés természetes módon alakul ki és erősödik. Ennek mérföldkövei lehetnek az olyan lépések, mint az összeköltözés vagy a közös jövő tervezése. Ugyanakkor bizonytalanság is megjelenhet, amely összefügghet e jövőkép hiányával vagy az egyéni elakadásokkal egyaránt. Gyakran nem tudatos félelemként, hanem inkább bizonytalanság- vagy ambivalencia érzésként jelenik meg. Ennek hátterében szinte mindig megtalálható az úgynevezett választási dilemma, ami azt jelenti, hogy túl sok lehetőség között őrlődünk, és ha valamit választunk, azzal együtt járt a többi alternatíva „nem választása”.

Az emberek a húszas éveik elején kezdik el igazán megtalálni magukat, és kiépíteni a jövőjüket. Ez mennyire van hatással a párkapcsolatokra?
Teljes mértékben hatással van. A párok együtt fejlődhetnek, de akár külön irányba is mozdulhatnak. Előfordul, hogy a pár tagjai eltérő karriercélokat követnek, például külföldi tanulmányokat vagy munkát terveznek, ami megoldandó konfliktusként jelenthet meg a kapcsolatban. Egy ilyen időszak döntési helyzet elé állítja a párt, próbára téve az egymáshoz való alkalmazkodóképességét. Ilyenkor jellemzően döntést kell hozniuk arról, hogy együtt, vagy külön folytatják életüket.

Mennyire garantált, hogy két egyetemista közötti románc az egész életükön átívelhet?
Nem lehet biztosan megmondani, hogy egy egyetemi kapcsolat meddig tart, azonban a közösen átélt élmények jelentős kohéziós erőt képviselhetnek. Ha a párok ebben az időszakban sikeresen küzdenek meg a kihívásokkal, az hosszabb távon is erősíti kapcsolatuk stabilitását. Ugyanakkor fontos látni, hogy a párkapcsolat alakulását számos egyéni és élethelyzeti tényező befolyásolja.

Mik azok az alapvető jellemzők, amik egy egészséges kapcsolathoz kulcsfontosságúak?
Egy egészséges kapcsolat alapja az egymásba vetett bizalom és a kölcsönös támogatás, legyen az érzelmi vagy gyakorlati. Elengedhetetlen a nyílt kommunikáció, amely magában foglalja a szükségletek és érzések egyértelmű megfogalmazását a partner számára. A közvetett kommunikáció gyakran félreértésekhez vezet, mivel ilyen esetben a másik fél számára nem nyilvánvaló, amit közölni szeretnénk vele. Lényeges az is, hogy egy adott konfliktus után képesek legyünk higgadtan reflektálni a történtekre, és tanulni belőlük. A közös célok és a jövőtervezés szintén meghatározóak, ahogyan a mindennapi pozitív interakciók és az empátia is. Ezek együtt járulnak hozzá ahhoz, hogy a párkapcsolat biztonságos és kiszámítható legyen.

Milyen jelek utalnak egy egészségtelen, toxikus kapcsolatra?
Itt érdemes megismerni John Gottman modelljét, aki szerint négy olyan kommunikációs mintázat van, amely különösen romboló egy párkapcsolatban: ezek a kritika, a megvetés, a védekezés és az elzárkózás. A kritika a partner személyére irányuló támadás (például: „mindig lusta vagy”), míg a megvetés – gúny, cinizmus vagy akár szemforgatás formájában – a másik leértékelését fejezi ki. A védekezés során az egyén hárítja a felelősséget (például: „nem az én hibám, te kezdted”), az elzárkózás pedig érzelmi visszahúzódást és a kommunikáció megszakítását jelenti. Az említett tényezők tartós jelenléte aláássa a kapcsolat működését, hiszen egyik fél sem tudja szabadon megélni, kifejezni az érzéseit. További figyelmeztető jel a kontrolláló és a korlátozó viselkedés. Ha ezek a mintázatok rendszeresen jelen vannak, az rövid távon is jelentős érzelmi megterhelést okoz. Minden ilyen esetben fontos a helyzet felismerése, és amennyiben szükséges, a segítségkérés.

Számos fiatal használ előszeretettel társkereső appokat. Milyen hatással vannak ezek a fiatalok párkapcsolataira?
A társkereső alkalmazások előnye, hogy könnyen hozzáférhetővé teszik az ismerkedést, különösen, ha a közvetlen környezetben kevés erre a lehetőség. Ugyanakkor az online önbemutatás gyakran torzított, mivel az emberek jellemzően a legelőnyösebb oldalukat mutatják, ami csalódáshoz vezethet a későbbi személyes találkozások során. Könnyen kialakulhatnak irreális elvárások, amik megnehezítik a valódi kapcsolódást. Az online térben gyakori jelenség a ghosting is, amikor az egyik fél indoklás nélkül szakítja meg beszélgetőtársával a kapcsolatot, akiben ez bizonytalanságot és frusztrációt okozhat, valamint hatással lehet az önértékelésére is.

Sokan az egyetemi éveik alatt szeretnek kalandozni, és több partnerrel szexuális kapcsolatot létesíteni. Pszichológusként mi a véleménye erről a jelenségről?
Az egyetemi évek a felfedezés időszaka, és ez a szexualitás területén is gyakran megjelenik. A viselkedés mögötti motivációk tudatosítása (például, hogy kíváncsiság, élménykeresés vagy elkerülő működés áll-e a gyakori partnercsere hátterében) segít jobban megérteni a saját szükségleteinket, és tisztább rálátást biztosít az igényeinkre.

Mit tanácsolna azoknak a hallgatóknak, akik nem vesznek részt ebben, és emiatt nyomást éreznek magukon?
Érdemes arra fókuszálni, hogy számunkra mi a fontos, és hogy hol tartunk az életünkben. Könnyen összehasonlítjuk magunkat másokkal, hiszen azt látjuk például az interneten, hogy mindenhol tökéletes párok tökéletes nyaralásokon vesznek részt, mi pedig azt érezhetjük, hogy nem úgy alakul az életünk, ahogy mi szeretnénk. Ilyenkor fontos tudatosítani, hogy nem valós képeket látunk, mert senki nem posztolja a rossz pillanatokat. A saját értékekre és erőforrásokra való fókusz segíti a pszichés stabilitást. Teljesen rendben van, ha valakinek épp nincs párkapcsolata. A saját tempó elfogadása és a külső elvárások tudatos kezelése segíthet csökkenteni a nyomást.

Mit javasolna egy olyan hallgatónak, akinek még soha nem volt komoly párkapcsolata, de szeretne?
A nyitottság fontos az ismerkedés során; nem célszerű feladatként tekinteni rá. Érdemes valamilyen érdeklődés mentén kapcsolódni másokhoz, például közös hobbin keresztül. Az egyetemi programok és közösségek jó lehetőséget biztosítanak erre, bár a karokon tapasztalható nemi arányok kiegyensúlyozatlansága befolyásolhatja a lehetőségeket. Az ismerkedési folyamatban érdemes időnként szünetet tartani és megállva átgondolni a tapasztaltakat, és összevetni a saját vágyainkkal. Fontos, hogy az ismerkedést ne kényszerként, hanem lehetőségként éljük meg, így nagyobb eséllyel alakulnak ki természetes és kölcsönös kapcsolódások.