Ne sörözz az algoritmussal

A második emeletre érve kiléptem a liftből és leesett az állam. Puha fotelek, kanapék, csoportmunkára teremtett ovális asztal és tejüveg falak fogadtak – mintha nem is egy egyetemi folyosón, hanem egy menő multinál járnék. Itt tartják „A jövő energetikája – víziók és valóság” (VIVEAV01) című szabadon választható VIK-es tárgyat, melynek célja honlapon olvasottak szerint kb az, hogy megismertesse a hallgatókat a fenntartható fejlődéshez szükséges hagyományos és megújuló energiaforrások aktuális kihívásaival, és részletesen bemutassa a felmerülő problémákra adott jelenlegi és lehetséges jövőbeli megoldásokat. Kiemelt figyelmet fordítva a villamos energetikai innovációkra, és azoknak a teljes iparág jövőjét meghatározó hatásaira. 

Kíváncsiság és kétely közt őrlődve érkeztem, létezik ez az óra egyáltalán, vagy csúnyán átvert a Neptun? A megnyugtató választ egy közelben ülő sráctól kaptam meg, aki nagy örömömre készséggel válaszolgatott a kérdéseimre, amikkel kb. úgy bombáztam, mint Németországot a szövetségesek a második világháború idején. Mire észbe kaptam, már az áramtőzsde alakulásáról néztem grafikonokat, miközben arról beszélgettünk, mikor érdemes adni-venni az energiát. 

A teremben végül alig tízen jöttünk össze – a VIK-es lányarányról szóló sztereotípiákra nem sikerült rácáfolni a a tárgynak–, de a családias létszám csak közvetlenebbé tette az élményt. Az előadó, Dr. Ladányi József. Mérnök-közgazdász, láthatóan élvezi a munkáját, lelkesedése a kis létszám ellenére sem lankadt. A „katedráról” időről időre kiszólva, a témához kacsolódó személyes anekdotákkal tette kézzelfoghatóvá és élvezetessé az anyagot, még egy olyan laikus GTK-s számára is mint jómagam.

Az óra első fele rávilágított, hogy az energetika nem csak a napelemekről és vezetékekről szól. Szinte azonnal szóba került a mesterséges intelligencia brutális energiaéhsége is. Tudtátok, hogy ha emberként beszélünk az MI-vel, és udvariasan megköszönjük a segítségét, azzal mennyi energiát pazarolunk el feleslegesen? Az algoritmus nem sértődik meg, ha nem vagyunk hálásak, a hálózat viszont megérzi a plusz terhelést. Ladányi tanár úr szerint az MI-t nevelni kell, tudatosan használandó asszisztensként kezelni, nem sörözőpartnerként – már csak a fenntarthatóság jegyében is.

Az óra további részében láttunk grafikonokat a robbanásszerűen növekvő energiafelhasználásról, és megtudtuk, hogy míg mi kényelmesen élünk a fényben, addig a Google vagy a Facebook adatközpontjai elképesztő mennyiségű áramot nyelnek el, eltörölhetetlen ökológiai lábnyomokat hagyva ezzel a földön.

A kurzus második felében kikapcsoltuk a PPT-t, “beszélgessünk” felkiáltással. Itt a megújuló energiaforrások pro és kontra érvei voltak a fő téma, és bár nem minden szakzsargont értettem elsőre, egy percre sem éreztem, hogy butának néznének. A tanár úr felült az asztal szélére, és ugyanolyan lelkesedéssel válaszolt az én kérdéseimre is, mint a témában otthonosabban mozgó kollégákéra. Kiderült például, hogy a világunkat összefüggő hatalmas, villamos hálózat köti össze, és az energetikai politikai játszmák (mint az atomenergia kérdése) mögött gyakran több a PR, mint a tényleges mérnöki ráció.

Az órai tapasztalatom alapján ez a tárgy több, mint egy előadássorozat. Ez egy szellemi side quest, ami tágítja a horizontot. Megtanít arra, hogy az energiaellátás nem csak technológia, hanem közgazdaságtan, politika és környezettudatosság keveréke.

Mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit is konyít a villamossághoz, és azoknak is akiknek hozzám hasonlóan „kínai” ez a világ. Üljetek be legalább egyszer, élvezzétek a párnázott, kényelmes székeket (ami eskü segít a koncentrálásban!), és használjátok ki, hogy egy olyan oktatót hallgathattok, egy olyan oktatóval beszélgethettek, aki partnerként kezeli a diákot. Megéri a rászánt időt, garantálom, hogy más szemmel nézel majd a villanykapcsolóra az óra után.