Nem csak kozmetikázás jön a BME-n

Mikó Zoltán a BME egykori hallgatója, 2026 januárja óta pedig az egyetem műszaki igazgatója. Vele beszélgettünk arról, milyen állapotban vannak ma a kampusz épületei, milyen felújítások és korszerűsítések várhatók, hogyan készül fel az egyetem a nyáron egyre elviselhetetlenebb hőségre – és a téli hidegre –, valamint arról a kérdésről, ami a hallgatók mindennapjait talán a legközvetlenebbül érinti: hogyan és hol alakulnak ki új közösségi terek a campuson, és ebbe hogyan tud bekapcsolódni, aki szívügyének érzi a témát.

Beszéljünk az épületekről, hogyan látod ma a helyzetet? 

Két oldalról közelíteném meg: egyrészt műszaki értelemben – az épületek amortizálódtak, sok helyen nem eléggé komfortosak vagy felújítottak –, másrészt funkcionálisak, hiszen az idő sok tekintetben elment mellettük. Én mindig kettéválasztom az egyetem működését. Az egyik réteg az alaptevékenység – az oktatás és a kutatás –, ehhez kell biztosítani a szükséges fizikai kereteket. A másik réteg viszont szolgáltatás jellegű: az épületeknek nemcsak a szükséges infrastruktúrát kell nyújtaniuk a bejövők, elsősorban a hallgatók számára, hanem vonzónak is kell lenniük. Fontos az is, hogyan lehet motiválni a hallgatókat, hogy részt akarjanak venni az egyetem pezsgő életében. Olyat kell kínálni nekik, amit csak itt kapnak meg. 

Ez szorosan összefügg a tudásátadás kérdésével is: a digitális, online úton megszerezhető tudás nem olyan hatékony, mint az, amikor valaki fizikailag is részt tud venni a tanulási folyamatban. Ha közösségi térként érzitek, hogy jó ide bejönni, és inkább itt töltitek az időt – mert a másikkal is lehet találkozni, lehet kérdezni tőle, jól lehet érezni magad –, az sokat számít. Túldigitalizálódott a társadalom, túlságosan appokon függünk, a fizikai beszélgetés háttérbe szorul. Az egyetemi közösségi terek ebben segíthetnek: átlendítenek a holtponton, és beszélgetésbe hoznak a másikkal. Úgy látom, a hallgatóknak olyasmit kell nyújtanunk a campuson, amit otthon nem kapnak meg – ehhez pedig modern, jól felszerelt, kézzelfogható tanulást lehetővé tevő tereket kell teremteni. A régi épületek – ha végignézünk a Gellért tértől lefelé – nagyon szépek, szinte múzeumok, még lerobbant állapotukban is, de ezekből a modern funkciókból nem sokat adnak. 

Az egyetemi létesítményekhez kapcsolódó oktatói és hallgatói igények, illetve a jelenlegi pénzügyi keretek nyújtotta lehetőségek mennyire állnak távol egymástól? 

Az elmúlt két évben jelentős változási folyamat indult el az egyetemen belül: a BME kikerült az államháztartás rendszeréből, és önálló gazdálkodó egyetemmé kezd válni – ennek részeként jelent meg a BME Fenntartó Zrt. tulajdonosaként a MOL is. Ez a folyamat stabilabbá és kiszámíthatóbbá teszi a költségvetést. Az állami finanszírozás mellett így egyre bővülő éves keretből gazdálkodhat az egyetem, ami több forrást enged az oktatásra, a hallgatói és oktatói ösztöndíjakra – és fokozatosan az infrastruktúrára is: egyre több pénz jut felújításokra, átalakításokra, illetve kisebb-nagyobb új építkezésekre.  

Kikből áll az a döntéshozó csapat, amely a felújításokkal foglalkozik? 

A Műszaki Igazgatóság foglalkozik ezzel, aminek én vagyok az igazgatója. A szervezet egy üzemeltetési ágból áll – ami az áram, a gáz és a házak napi karbantartásának biztosításáért felel –, valamint egy beruházási ágból, amely projekt jelleggel viszi végig a fejlesztéseket. Az elmúlt években évente jellemzően 20-30 ilyen projekt futott, a néhány millió forintos fejlesztésektől a nagyobb beruházásokig.  Az elmúlt időszakban azonban jelentősen nőtt a fejlesztési aktivitás: ma már évente 70-100 projektet kezelünk párhuzamosan, köztük olyan nagy volumenű beruházásokat is, mint a Vásárhelyi Kollégium mintegy 1,5 milliárd forintos felújítása.  Idén már 80-90 aktív projektnél tartunk. 

A bme.hu nemrég megjelent cikke két kollégiumi felújítást is kiemelt – a Vásárhelyi kollégium külső-belső felújítását és a Bercsényi tetőfelújítását –, ezeket sürgős, halaszthatatlan feladatként nevezve meg. A többi kollégiumban milyen problémák várnak megoldásra? 

A Baross kollégiumban jelenleg a belső csőtörések és a csatornarendszer állapota jelenti a legnagyobb gondot, ezzel foglalkozunk most elsőként, hogy a később felújításra kerülő terek ne ázzanak vissza folyamatosan. 

A Bercsényi és a Baross esete jól mutatja, mennyire eltérő logika mentén kell dolgoznunk az egyes kollégiumok esetében. A Bercsényi klasszikus társasházi működésű kollégium, ahol az egyetem az egyetlen tulajdonos-üzemeltető, így a belső döntések gyorsan meghozhatók. A Baross ezzel szemben valódi társasház, ráadásul műemléki épületben – egykor leánykollégium volt –, ahol a felújításokhoz előbb társasházi jóváhagyásokat kell szerezni, és a műemlékvédelmi szempontokat is figyelembe kell venni. Lépegetünk, araszolgatunk előrefelé, próbálunk megfelelni a rengeteg kihívásnak és a pénzügyi kereteknek. Sosem leszünk olyanok, mint akik rá tudják önteni Dagobert bácsi aranybányáját, de az biztos, hogy elkezdünk ezekkel a felújításokkal foglalkozni. 

A Vásárhelyi kollégium életveszélyessé vált homlokzatának felújítása amiről a bme.hu cikke látványterveket is közölt– hőszigeteléssel és a nyílászárók cseréjével együtt – közbeszerzési eljárás keretében valósul meg, nagyjából 1,5–2 milliárd forintos beruházásként. Ezt követően indul a nagy volumenű belső felújítás tervezése, amelybe már most bevonjuk a hallgatókat. Ez a folyamat komoly dilemmákat is felvet: a kollégium jelenlegi, úgynevezett „heringmódszerrel” beosztott, túlzsúfolt elhelyezése nem felel meg a mai kollégiumi normáknak és komfortelvárásoknak. Hogy a felújítás után pontosan hány – de komfortosabb – férőhellyel tud majd működni az épület, olyan kérdés, amelyet a hallgatókkal, lakókkal közösen alakítunk. 

A közösségi terek fejlesztését kik tervezik? 

A terveket az egyetem saját építészmérnökei készítik, a folyamatba bevonjuk a PhD és MSc-hallgatók ötleteit, valamint a „régi motorosok” tapasztalatát is – utóbbiak sokszor jobban ismerik egy-egy épület, például a 60-as években épült E épület sajátosságait. Ez az épület egy nagyon érdekes struktúra, amiben lehet valami újat hozni, viszont nem lehet helyette felrobbantással újat álmodni. A tervezők gyakran merítenek a korábbi PhD-hallgatók pályázati koncepcióiból is; az Építész Karon belül pedig kifejezetten hallgatói pályázat útján nyertes koncepció alapján valósul meg egy „projekttér” kialakítása. 

A kollégiumi terek, az infrastruktúra alakításába és fejlesztésébe hogyan vannak bevonva a hallgatók? 

Az EHK-t kértük fel, hogy delegáljon hallgatókat a témára – jellemzően az adott kollégiumban élő, felelős pozícióban lévő hallgatókat. A Vásárhelyi kollégium esetében ez úgy zajlik, hogy a hallgatók részt vesznek a tervvéleményezéseken; ezt korábban Lévai Imre koordinálta. Az átalakításokat nem külső tervezővel, hanem az Építőmérnöki Kar bevonásával, kari támogatásra építve tervezzük. A tervezési folyamatba két irányból érkeznek impulzusok: egyrészt a mai kollégiumi működés szakmai standardjeiből – hogyan néznek ki és hogyan üzemelnek ma korszerűen a kollégiumok –, másrészt a hallgatói oldalról érkező visszajelzésekből. 

Ha egy hallgató szeretne részt venni ennek a kialakításában, van valahogyan lehetősége becsatlakozni ebbe a munkafolyamatba? 

Egyértelműen az Egyetemi Hallgatói képviseleten (EHK) keresztül érdemes jelezni a szándékot – itt éppen vezetőségváltás zajlik, Lévai Imre után új elnök veszi át a stafétát. Ez a legegyszerűbb verzió, hiszen ők látják át, kik dinamizálhatók, kik tudnak valós segítséget nyújtani. Nagyon sok ilyen front fog megnyílni, ahol biztosan lesz hallgatói bevonás, mert a közösségi terek építésének pontosan az a célja, hogy vonzóak legyenek nektek, a felhasználóknak. Ősztől az új EHK-vezetőséggel közösen alakítjuk majd ki a bevonás pontos menetét. 

A nagy projektek mellett milyen kisebb, de a mindennapokban is érezhető fejlesztések zajlanak most a kampuszon? 

Ha nyitott szemmel jártok a campuson, már látszik a változások szele – gondolok itt azokra az árokrendszerekre is, amelyek az elmúlt időszakban sok helyen feltűntek: ezek az elektromos közművek cseréjéhez kapcsolódtak. Erre azért volt szükség, mert minden jövőbeli fejlesztésnek – legyen szó kutatásról, oktatásfejlesztésről vagy komfortnövelésről – energiaigénye van, így az alapellátást is biztonságosabbá és erősebbé kellett tenni, mielőtt a nagyobb, látványosabb beruházások elindulhatnának. 

Számos olyan, kevésbé látványos fejlesztés zajlik, amely a mindennapi komfortot azonnal érzékelhetővé teszi: klímacserék tanszéki és kari szinten, a T épület tetőterének felújítása, teremátalakítások. Többek között folyamatban van annak a tervnek a kidolgozása, hogy milyen bútorozási, teremberendezési megoldások szolgálnák jobban az oktatást. Illetve az E épület nagyelőadóinak világítás korszerűsítése, ami a tervek szerint szeptemberre el is készül, hogy ne zavarja az oktatást. 

Több helyen kifejezetten közösségi tér kialakítása zajlik: az E épület aljában és a K épület aljában is tervezés alatt áll egy-egy ilyen, az R épület emeletén található, sok hallgató által használt nagy „gyűjtőzóna” pedig szintén korszerűsítésre vár. Az R épület aljában futó Hallgatói Központ-fejlesztés beszerzési eljárása már lezárult, itt ősztől indulnak a munkálatok. 

A megújuló energia terén milyen fejlesztésekre lehet számítani? A napenergián kívül van más alternatíva is? 

A BME napenergia-ellátása más intézményekhez képest is jónak mondható, és a még kihasználható tetőfelületeken további, kisebb bővítésekre van lehetőség. A műemléki épületek tetői – például a K épületé – viszont egyelőre nem alkalmasak napelemek telepítésére, mivel ehhez előbb egy sok milliárd forintos tetőfelújítást kellene elvégezni, olyan rossz állapotban vannak a régi cserepek, különösen a belső udvar felőli oldalon. 

Az egyetem fűtése nem gázalapú, hanem távhőről működik, amit zöld energiaformának tekintünk. Ahol a távhő már nem elég hatékony – például nyáron, amikor kevesebb melegvíz kering a rendszerben –, ott leválunk róla, ahol viszont új fűtési területeket, például előadótermeket kell bekötni, ott rácsatlakozunk. A biomassza és a szélenergia nem játszik BME esetében, a tanreaktor pedig nem energiatermelési célt szolgál, hanem oktatási és kutatási infrastruktúraként működik.  A hangsúly a fogyasztás csökkentésén van, hatékonyságnöveléssel, korszerűsítéssel és technológiaváltással próbáljuk karbantartani az energiaigényt, előnyben részesítve a hőszivattyús rendszereket, amelyek átmeneti időszakokban 

fűtésre és hűtésre egyaránt alkalmasak. Az egyetem összesített energiaigénye viszont nő, hiszen előbb-utóbb mindenhol hűteni kell – a nyarak sokkal melegebbek lettek. Régen, amíg a hallgatók itt voltak, még tűrhető volt a hőmérséklet, mire visszajöttek addigra pedig már lehűlt az idő. Ma már ezt nem lehet elmondani, nagyon hektikusan változik az időjárás. A nyílászárók cseréje ebben is segít: a modernebb épületekben már jelentős csereprogramok zajlottak le, a fa nyílászárós, műemléki épületekben – mint a CH, a K vagy a G épület – viszont csak lépésről lépésre lehet haladni, mert ez rendkívül költséges. 

Mivel tudja egy hallgató segíteni azt, hogy az egyetem működése folyamatosan javuljon, fejlődjön? 

Rettenetesen nagy segítség lenne – és ez most talán kicsit viccesen fog hangzani –, hogyha a hallgatók a tereket valóban arra használnák, amire valók. Néha eleresztik magukat az emberek, és költséget, kárt okoznak az épületekben – ez nem jó. Egy tudatosabb épülethasználat mindenképp segítség volna. Ezek az épületek érzékenyek az olyan apró gondatlanságokra is, mint az ablakok be…csapása vagy a falak rongálása – ezek nagy része elkerülhető lenne egy kis odafigyeléssel. Arra kérek mindenkit, hogy óvatosabban forduljunk az épületek felé. 

A másik téma a hulladék: bár a szelektív gyűjtés lehetősége adott, sok helyen tapasztalható mellészemetelés. Erről is lesz programunk, amivel a tudatos gondolkodást szeretnénk ösztönözni. Jelenleg egy átfogó hulladékkoncepción dolgozunk, amely rendezné, hogyan történjen a különböző hulladékfajták gyűjtése a campuson – ehhez azonban elengedhetetlen a hallgatók tudatos hozzáállása és együttműködése. Szerintem ezekkel lehet a legtöbbet segíteni.